Napi Hírek, 1929. július/1

1929-07-05 [0206]

/A magyar-nemet tudományos hét folytatása./ Este a magyar vendégek tiszteletére díszelőadás volt az operában, majd Heimann bankigazgató, magyar konzul és felesége fogadták a két egyetem tanárait vacsorára a Hotel Monopol éttermeben. Heimann konzul a Himnusí hangjai után Horthy Miklós kormányzói köszöntötte fel. Cholnoky Jenő válaszolt a vendégek ne ve ben es a háziasszonyt köszöntötte fel. n .Szerdán, iulius 3-án, orvosprofesszoraink előadásaikkal, de meg sokkal inkább a klinikai fáradhatatlan gyakorlati gyógyitassál és merész de eredményes egyéni eljárásukkal az operációk terén példátlan sikert'és csodalatot erdemeltek ki boroszlói tanártársaiktól és hallgatóságuktól. Este az egyetem zenetermében Kornemann boroszlói egyetemi tanár a sziléziai nép es kapcsolatát ismertette. Azután az egyes továbbképző intézetek vezetői számoltak,be a sziléziai . . tudományos intézmények történetéről, ered­ményéről es programmjárói. Kornemann tanár befejező szavai ezek voltak: • "Ahogy Cnok tudományosvilágnézetükkel bennünk termékeny gondolatokat-keltet­tek lel, halank jeléül mos mi akartunk felkelteni Önökben ösztönzést. 4 ' ' Ezután Ehrenberg az egyetem rektora fogadta estélyen a két tanári kart, TT -ó csütörtöki nap kiemelkedő előadásai közül nagy érdeklő­dés előzte meg Hekler Antal előadását: "Módszertani kérdések a római portaait­kutatásban" es Thiememann Tivadarét: "Az irodalomtörténeti alapfogalmakról 11 . Hokler még vasárnap osti ünnepi előadásával, moly Miohel Angeloról szólt, keltette fel csütörtöki előadása iránt az amúgyis mind fokozottab érdeklő­dést,. Csütörtökön délutám"á lakás es műhely 11 ópitészoti kiállitás fogadta vendégül a magyar tanárokat. Pénteken a magyar tanárok a boroszlói egyetemi hallgatókkal lepnek érintkezésbe és sörre, látogatják intézményeiket, otthonukat és menzájukat. Szombaton autókirándulást rendeznek vidékre, hogy Szilézia népét es emlékeit köavetlenül megismerjék. A kirándulók egyrésze a vasár­napot még a hegyek között töltik és csak hétfőn reggel indulnak vissza. /43TI/ :-; § G,e n f ., iulius 5. Fuad egyiptomi király ^Bernből jövet ma ideérkezett f ós a délután folyamán látogáttast tett a népszövetség ' titkárságánál és a nemzetközi munkaügyi hivatalban. A látogatásnak nem volt hivatalos jellege, minthogy Egyiptom,még nem tagja a népszövetség­nek. Sir Srio Drummond^ a népszövetség főtitkára szabadságon^és ágy Li^v­helyettese Avenol vezértitkár fogadta a királyt a titkárság számos tiszt­viselőjének ós a sajtónak jelenlétében. Üdvözlőneszódóben hangsúlyozta azt az érdeklődóst, amellyel Fuad király a népszövetség fáradozásait a nemzetközi együttműködés megvalósítására kiséri. Puad király válaszában utalt arra, hogy Egyiptom,valahányszor meghívták, szívesen működött közre a népszövetség védelme alatt megtartott nemzetközi összejöveteleken es minden igyekezetével azon'volt, hogy a meghozott határozatok megvalósítását a maga részéről támogassa. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom