Napi Hírek, 1929. június/1

1929-06-07 [0204]

/-/ §.JP r á g a , június 7. / agyar Távirati Iroda./ A képvi­selőház mai ülésén >Derer/szociáld'emokrata/beszádet mondott, melyben megállapította, hogy az elmúlt héten újból kardcsörtetés hallatszott át Budap-stről, amit ugyan Magyarország részéről már meg lehetett szokni, de a mostani különbözött az előzőktol. Ez veszélyesebb volt, mert résztvet­tek benne a magyar állam hivatalos képviselői^is. A Névtelen Hős emlékkövé­nek leleplezésénél, ahol megjelent a kormányzó is, az eddigi körültekintő diplomatakánt fellepő Bethlen István gróf nyiltan az irredentizmus élére állt ás bescádében ott volt a Nem! Nem! Soha! jelszó, Hogy dokumentálhas­sák, milyen formában képzeli el Bethlen István gróf a régi Magyarország restituálását, a kormányzó a Névtelen Hős emlékműve elé allt es ünnepi esküt tett. Bárer Itt szó szerint idézte a kormányzónak ez alkalomból mon­dott szavait. Igy azután nem csoda - folytatta Dérer- hogy az ebben az ügyben a magyar parlamentben lefolyt vita során igen harcias hangok csendültek ki Csehszlovákia ellen és hogy Bleyer, az ufódállamok kisebbségi politiká­jában a történelmi Magyarország feltámadásának előkészítését latja, amely­re a magyaroknak fel kell kászülniök. Nem csodálható ilyenformán az sem, ha Walko Lajos külügyminiszter, a mérsékelt politikus, szükségesnek tar­totta, hogy represszáliákkal fenyegesse meg Csehszlovákiát arra az eset­re, ha ...a csehszlovák bíróságok továbbra is teljesitik kötelességüket és a rendtörvény alapján elitélik azokat, akiket a magyar propaganda felforgató szándékkal a Fel vidékre küld. * - Nem nézhetjük tétlenül - mondotta Bárer - mint alakulnak a viszonyok szomszéd Ságunkban. A hivatalos támogatásban részesített magyar irredentamozgalmat le kell szerelni. E leszereléshez helyes belpolitika--, val kell Csehszlovákiának hozzáfognia. Ha a magyarok látják, hogyan vi­selkedik a csehszlovák kormánykoalíció Tuka ügyében, természetes, hogy megjön a hangjuk s Bethlen István gróf kifelé is tolmácsolja a növekvő bátorságot. :: Stockholm, június 7. Az eddigi tervek szerint Ahrenberg kapitány holnap száll fel a "Swe"rige"-n, hogy Stockholmból Bergenen és Ivigtuton át N^wYorkba repüljön. A starthoz már minden előa­készület megtörtént és Ahrenberg kapot^ny már csak az időjárási jelen ­téseket várja. Ahrenberg repülőgépe Dessaaban készült a Junker s-gyár­ban. /MTI/ $§ ( :: Paris, június 7. Délután 5 óra 50 perckor alá­irtak a jóvátételi szakértők munkaijáról szóló jelentést. Az összes okmányok aláírási aktusa husz percig tartott. /MTI/ §§ :: Paris, június 7. A francia tanítók jx május lb.-án megtartott kongresszusa foglalkozott annak idején a fizetéseme­lések kérdésévelT tiltakozását jelentette be a kormány által terv­bevett intézkedések ellen. A tanítok akkor elhatározták, hogy követe­léseik nem teljesítése esetén a most kezdődő záróvizsgáknál sztrájkba lépnek* Tekintettel a körülményre, hogy a kormány nem teljesítette a tanítók kieteléseit, ma megkezdődött egyes megyékkben : így a Loire, Allier. Aín ? Morbihan, Finistere is Var megyékben a sztráik. A Seine­JJtegye tanítói tegnapi gyűlésükön elhatároztak, hogy a záróvizsgáknál passiv ellenállást tanúsítanak. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom