Napi Hírek, 1929. május/2
1929-05-22 [0203]
6-.Deb.rede n,május 22. Az Országos Földbérlok Egyesületének tiszántúli területe a vármegyeháza disztermeben nagygyűlést tartott. , amelyen Vas, ry József felsőházi tag elnökölt. Dr. Rácz Lajos mezőgazdasági kamarai igazgató a bérlő társadalom bajaira mutatott rá. A mezőgazdasági kamara elsőrendű kötelességének ismeri, hogy a gazdatársadalom bajain segitsen, ezért kéri a tiszántúli gazdatársadalmat, hogy forduljon bizalommal a kanarához. Utána Vásáry József felsőházi tag elnök emelkedett szólásra és többek között kijelentette, hogy ma már a mezőgazdaság akkor sea jövedelmező, ha a maga földjén gazdálkodik a gazda. Gátat kell vetni a. haszonbérletek ára emelkedésének, mert különben a mérhetetlen haszonbérek a nem várt gazdasági krízisek, kényszereladások menthetetlenül megássák a bérlőtársadalom sir ját, A közgyűlés Vásáry József indítványára kimondotta, hogy kéri a földbérlet törvényes uton való szabályozását, továbbá a hogy az ingóra is megkapja a bérlőtársadalom a jelzálogkölcsönt, a vetőmagot természetben adja a kormány még augusztusban, uj hitelt kérnek forgótőke céljaira^ valamint kérik, hogy az adót ebben az évben ne fizessék, csak majd a jövő augusztusban. Az egyeáulét errevonatkozo kérelmét küldöttség adja ájt Bethlen István gróf miniszterelnöknek és Mayer János földmiveléáfeyi miniszternek. Végül dr. Páyay Béla országos alelnök ecsetelte a bérlők mai súlyos helyzetét./MTI./ /-/ P r á ¿ a,május 22. ^Magyar Távirati Iroda./A Prager Presse a kisantant külügyminisztereinek kommünikéjmel kapcsolatban arról értesül, hogy a kisantantállamok szövetségi szerződéseit ötévre meghosszabbítottak, A felmondási határidő egy év, A tegnapi ülésen a jóvátételi probléma is szóbakerült. Azonkivül aktuális gazdasági kérdésekről tárgyaltak és állitólag arra. a megegyezésre jutottak, hogy a kisantant külön gazdasági konferenciáját hamarosan, összehivják. A román delegáció köreiben hire jár, hogy ez a konferencia júniusban ül össze Ilidae-fürdő ben. B-é c s,május 22./Magyar Távirati Iroda./ A Neue Ereié Presse "Közeledés Magyarország ás Lengyelország között" cimü vezércikkében foglalkozik Zaleski és Bethlen találkozásával.A lap azt irja, hogy ez.a.látogatás abbpna pillanatban, amikor a kisantant közös döntőbírósági szerződésekkel forrasztja össze köt lékeit, nem egyéb, mint a töretlen iniciativa és az egyéni felfogás tünete. A lap azt mondja továbbá, hogy Zaleski minden bizonnyal közvetíteni szeretne Magyarország és Franciaország, valamint Magyarország ¿s Románia között. Minden presszió és Magyarország ellenségeihez való tartozás nélkül szeretne odahatni, hogy a feszültségek a kisállamok között enyhüljenek és hogy ezzel a kompromisszummal két hatalmi csoportnaki Olaszország és Franciaország barátainak-összeütközése .elkerülhető legyen. /Folyt.köv./