Napi Hírek, 1929. május/2

1929-05-21 [0203]

§ Belgrád, május 21. /Avala/ Kumanudi beszédére válaszolva Benes külügyminiszter beszedet mondott,amelyben elsősorban hagsulyozta,hoky a kisantant minisztereinek találkozásaira politikai munkán tul családias, benső ünnepek lettek, amelyeken barátok* találkoznak egynással, akiknek loialitasa es egymáshoz való ragaszkodása minden próbát kiáll. Hozzá­tette, hogy het esztendő óta,ami:,óta a kisantant összejövetelein részt vennie módjában van, ep ugy mint román és jugoszláv kartársai megállapit hattá Európa es a kisantantbeli három állam konszolidációjának lényeges elohaladasat. A miniszter ezután emlékeztetett a nehézségekre, amelyeken a. kisantanthak létre jövetele óta úrrá kellett lennie, elsősorban az 1919­1922.evekre. Hangsúlyozta, hogy akisantant sohasem mulasztotta el közreműködését a beké megszilárdításában, és köáe£ebbhozásában. Az elvégzett munkán érzett megelégedés az 2 amelynek hangulatában minden esztendőben találkozhatunk, megállapítjuk magunkra és az-egész világ­ra nézve azt, ami már megvalósult és amit még tenni kell, A kisantant a szkeptikusok vélekedései ellenére évről-évre szilárdabb 58 konszolidál­tabb. A mostani találkozás is világos bizonyítéka ennek, az azon létre­jött uj aláírásokkal és uj szerződésekkel, az általános döntőbírósági szerződések szellemében a három ország között ma aláirt döntőbírósági szerződésekkel. A miniszter hozzáfűzte, hogy a szövetségi szerződé­seket meghosszabbították. Megállapította a miniszter, hogy a kisan­tant olyan csoport,amely alapvetően különbözik a régi szövetségektől, sot korunkbeii számos szerződésitől is .A kisantant folyton fejlődik, folyamatos szervezetet alkot,me'ty egyrészt megvédi a ftárom ország életbevágó állandó erdekeit, másrészt alkalmazkodik az európai .különö­sen pedig a kőzepeuropai helyzet alakulásaihoz,amely a közeledés éa a beke politikáját tudja megvalósítani azokkal,akiktől eleinte ellentétek választották el,amely főkénen meg tudja érteni az uj idők szellemét. Ezek ismert igazságok, de jo ezeket ismételni, mert ezek a mi névjegyeink Európa es az egész világ előtt. /MTI/ .B u K a r e s 1,május 21. /Orient-fíadio./ A sajtó megelégedés­sel állapítja meg, hogy a kisebbségek részt veitek a gyulafehérvari ünnepsé­geken. A magyar párt hivatalos ke viselőit kivéve, részt vett minden né­met, zsidó, bolgár és török kisebbségi szervez-'f hivatalos delegációja az ország minden részéből. A menetben resztvettek a ma ..yar lakosságból a székelyek*?/. A zsidó lakosságot a román zsidók uniójának és a zsidó nem­zeti szervezetnek delegátusai képviselték; megjeiant továbbá a zsidó egye­temi hallgatók del gációja is./MTI./ B e 1 g r á d,május 21. /Bécsi Távirati Iroda./ A kisantantálla­mok három külügyminiszterének mai tanácskozásán befejezték a nemzetközi politikai helyzet megvitatását és^megállapítótták, hogy a kisantant három szövetséges államának viszonya, a szomszid országokhoz normális módon feji diK., A továbbiak során aláírták a három állam közötti barátsági ás döntőbírósági szerződésről szóló egyezményt, valamint a kis­antantállamok szövetsígi szerződésinek meghosszabbításáról szóló jegyző­könyvet. Holnap befejezik a kisantant tanácskozásait./MTIJ § M i s k o 1 c_, május 21. Tóth András 21 éves > bánhorváti legényt, hétfőn holtan találtak az országúton. A csendőri nyomozás megállapítot­ta, hogy a fiatal legényt négy eddig még ismeretlen barátja, karókkal ,us botokkal verte agyon. A csendőrség folytatja a nyomozást. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom