Napi Hírek, 1929. május/2
1929-05-18 [0203]
A § P á r i s , május 18. /Havas/ Von Hösch párisi námet nagykövet ma délelőtt látogatást tett a Quay d'Orsai-n, ahol Briand külügyminiszter távollétében Philippe Berthelot, a francia külügyminisztérium áiő titkára fogadta.'-A nagykövet kifejezte fit német kormány köszönetét' ama segitság felett, amelyben a francia katonai ás polgári hatóságok a Gráf Zeppelint részesítették-leszállása alkalmával. /MTI/ A § N a n k i n g , május 18. Az Indopacifique Ügynökság jelentése szerint Kinában igen zavaros a helyzet. A cenzúra megtiltotta a kinai sajtónak, ama hirek közzététel át. amelyek szerint £gycs vezérek a nankingi kormány ellen foglalnak állást. Eeng-Ju#£$ziangot azzal gyanusitják, hogy a szovjettel áll összeköttetésben. Allitölag szintén ő volt az, aki elfoglalta a peking-Hankaui vonal f ontos pontjait, ás felrobbantotta, a hidakat, valamint felszedetté a vasúti simeket. Most állit ólag csapat ossz evonásokat hajt végre Honan tartomány előtt, hogs szembeszállhasson a Hankaüból küldött csapatokkal. Az is bizonyitja a helyzet súlyosságát, hogy a. köztársasági elnök elhalasztotta pekingi útját,ahol Szun-Jat-Szcn gyászünnepségén kellett volna résztvennie. Hivatalos jelentések'szerint Csang-Kai-Sek elhatározta, hogy fegyveres eszközökhöz folyamodik minden olyan katonai parancsnokkal szemben, aki megtagadj? az engedelmességet a kormánytól. Altalános vélemény szerint Eeng-Ju-7 _ az apro csetepaték ellenére csak á'kor lázad fel a nankingi kormány ellen, ha sikerül tiltkos szövetséget kötnie a többi elégedetlenkedő vezérrel, valamint a> elnök ellenségeivel. ^du^AK^f További hivatalos jelentések arról adnak hirt, hogy a kormánycsapatok Kuang-Si tartományban elfoglalták Kwiliut. Félhivatalos jelentések szerint a felkelők hatalmukba keritetták Kantont. Hivatalos közi--meny szerint viszont a kantoniak hatalmukba keritetták "wei-Csu varosát, amely nyolcvan mértföldnyire fekszik Kantontól nyugatra. vLengyelt § A Magyar-^ 'Egy esü let elnöksége kári a székesfővárosban működő hazafias egyesületek vezetőségeit, hogy május 20-án este fél 8 órakor a lengyel külügyminiszter fogadásara a nyugati pályaudvaron megjelenni szíveskedjenek. A § P á r i s , május 18. /Havas/ A jávátételi konferenciám ma délelőtt fél 11 órakor együttesen tanulmányozták Schacht dr. feltételeit. Ugy válik, hogy e feltételek további vitára szolgálhatnak alapul, ha azonban nem változtathatnának rajtuk, akkor azok könnyen meggáto Ihatnak & /érvényes megegyezés létrejöttét. A következő ülés hétfőn délután lesz. _Z TT Art* .