Napi Hírek, 1929. május/2

1929-05-16 [0203]

§ S z e g e d,május 16. Szegő. Imre magánt isztvo se lő március ele­jén-inzultálta Szlávik Péter dr, társadalombiztositóintézet főorvost, mert nem utalta be a szanatóriumba. Az inzultus után Szegő Imre dühön­geni kezdett, mir a rendőrségre kisérték. Kihallgatása után letartóz­tatták és .az ügyészség fogházába vitték. A fogházban Szegő Imrén kitört az elmebai ; át száll i tot iák az elmeklinikára, ahol az elmeszakértők meg­állapítottak róla, hogy köz- és önveszélyes elmebeteg. Az ügyészség erre most megszüntette ellene az el jár?st./MTl./ § S 2 e g e d,május 16. A szegedi ügyészség még 1925-ben vádat emelt Palasovszky Ödön ellen házasság intézménye elleni izgatás, szemérem • •— sértés, osztály elleni izgatás, Istenkáromlás és állam­ellenes vétség miatt a Reorganizáció cimü versesköt ével kapcsolatban. A rág°ta húzódó ügy tárgyalását a mult év őszén tartották meg. A tárgyalá­son Palasovszky Ödön énekelni kezdett, ami a büntetőeljárásban mint bi­zonyítási eszköz eddig ismeretlen volt. A törvényszák annak idején fel­mentette a vádlottat azzal az indokolással, hogy versei érthetetlenek és nem található fel bennük bűncselekmény. A szegedi Ítélőtábla szer­dán tárgyalta az ügyet és a törvényszék ítéletét megváltoztatva 100 pen­gő pénzbüntetéssel suitotta Palasovszky Ödönt, az i te let végrehajtását fi zonban fel függe s zt et te./MTI./ § S z e g e d,május 16. A szegedi felsőtanyai hősök emlékének június 16-án történő leleplezése országos jellegű ünnepség keretében fog megtörténni, amelyen a kormányzót Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter képviseli. Az'emlékmű leleplezése alkalmával József királyi herceg mond emlékbeszádet. Ugyanezen a napon üli meg harmincéves jubileumát a fel­sőtanyai mezőgazdasági népkör, amelyen serlegavatóbeszédet Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter mond./MTI./ § S z e g e d,máius 16. Szerdán délután hat órakor megható­ünnepség keretében helyezték el a tanárképző főiskola falán a főiskola hősi halált halt harminchárom hallgatója emlékére készült diszes > már­ványtáblát. A kegyeletes ünnepségen Glattf eider Gyula dr. csanádi püspök is megjelent. Beszédet mondott Gyulay Ágost dr., ¿ugovits Lajos és Galamb Sándor dr. Az ünnepségeken képviseltette magát az egyetem tanácsa és a honvédság is. A Vitézi^Szék tagjai és a főiskolai hallgatók koszorút helyeztek el az em léktáblára ./MTI / /r/ Friedrichshafe n,május 16. /ííolff./ A Gráf Zep­pelin 10 óra 10 perckor elrepült Lyon fele tt. /MTI./

Next

/
Oldalképek
Tartalom