Napi Hírek, 1929. május/1

1929-05-02 [0202]

Ezután Kálnqki Bedő Sándornak azzal az indi-bványá val foglal­kozott, hogy a birói és ügyvédi képesitésü tisztviselők is megkap­ják azt a pótlékot, amelyet^a költségvetés a biráknak biz-tosit. Kérte az inditvány elutasítását, mert az egész vonalon a képzettség emelésére törekszik és nem akar tápot nyújtani ujabb igényeknek. A bizottság ezután a pénzügyi tárca költségvetését altalá­nosságban elfogadta, Kállay Tibor és Káinoki Bedő Sándor indítványait pedig elvetette, A" részletes tárgyalás során Kállay Tibor felhívta a kormány figyelmét arra, hogy beruházási célokra különböző forrásokból szár­mazó összegeket fordítsanak. Helyesli, hogy az üzemek beruházás, céljaira kölcsönt kapnak,, szükségesnek tartja azonban, hogy a fede­zeteket hozzák egy nevezőre. . WekerleSándor pénzügyminiszter hangoztatta, hogy ő is a fedezzetek összevonására törekszik. Kállay Tibor ezután a pénzügyi fogalmazói karról való gondos­kodást tette szóvá. Szükségesnek tartja, nogy a már engedélyezett és rendelkezésre álló összegek biztosíttassanak a karnak olyanformán? hogy azokat szabályszerű módon mindig mint jogszer int járókat és ne mint kegyet kapják meg. Kérdezi ? nem lehetne-e a pénzügyi igazgatás­nál a személyzet előirányzott létszámát leszállítani azzal kapcso­latban, hogy az adótörvények egyszerüsiiréseket honosítanak meg. Wekerle Sándor pénzügyminiszter is azt a nézetet vallja, hogy a létszám apasztható lesz) már apasztotta is, különösen a forgalmi adóval foglalkozó^kategóriájánál. A fontos szerepet betöltő adóhiva­talokat azonban erősíteni akarja és a fogalmazói karból minél több magasabb képesitésü embert kivan oda áthelyezni és szeretné, ha később a pénzügyigazgatóságnál csak azok •: jutnának elhelyezkedéshez, akik az adóhivatali szolgálatot már ismerik. • /Folyt.köv./ T§ Paris, május 2. /Havas/ Az Addis angol delegátus elnöklete alatt álló szövegező albizottság ma délután 1/2 5/rakor egybesült, hogy ; folytassa azoknak a kérdéseknek megvizsgálását, amelyekre nézve döntését későbbre tartotta fenn. Schacht dr. csupán 1/2 6 órakor érkezett meg a GcorgesV.szállóba. Nyomban megbeszélésre ült össze Young elnökkel. A tanácskozásba Vögler nőmet delegátust is bevonták. ^evéssel Schacht dr.mogárkezós c után az albizottság felfüggesztette ülését. . A három szakértő tanácskozása egypra hosszat tartott.\ , V órakor Quesnay delegátust, a francia delegáció titkárát.majd 7 órakor Stamp angol fődclegátust is bevonták a tanácskozásba. Kevéssel 7 óra után Schac dr .eltávozott. , Ezek a különmegbeszélósek, amelyeknek nagyjjolontőséget tulajdonitana holnap is folytatódni fognak. Schacht a holnapi nap folyamán ujból > talál­kozik Young elnökkel és valószínűleg tárgyalni fog a többi delegáció e­gyes tagjaival is. Tekintettel arra, hogy Mori japán fődelegátus jelenleg Londonban tartózkodik. Moreau. a Francia Bank kormányzója pedig a közsegtanacsi vá­lasztások miatt vidéken van elfoglalva, a szakértők végleges elhatározást csak ezeknek a delegátusoknak visszaérkezése után hozhatnak. Valószínű azonban, hogy.hétfőn, amikor a dulogátusok már teljes számban Parisban lesznek, tisztázhatják azt a kérdést, vájjon mogjudnak-e egyezni egyhangú jelentós megszövegezésében vagy sem. ^ Az értekezlet körében azt mondják, hogy a nemet delegáció nem ter­jesztett elő a szó tulajdonképe ni értelmében vett javaslatokat, hanem cs 1 pán indítványokat és a legközelebbi eszmecserék folyamán ezeket az indít ványokat fogják alapul venni. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLT*

Next

/
Oldalképek
Tartalom