Napi Hírek, 1929. április/2

1929-04-29 [0201]

Farkas Elemér hangsúlyozta, hogy a nyolcosztályu elemi iskolá­ra feltétlenül szükség, van. Ennek az iskola ti pusnak felállítása nem • fogja megterhelni .a kultusztárcát a nép szaporodás kicsinyvolta miatir. Várnai Dániel szerint a Hegedűs Kálmán részéről előterjesztett inditványok nem fognak célt érni. Minden bajnak ott van a forrása, hogy országos átlagban 2 pengő a napszám. A mezőgazdaság } épenugy mint w ipar, racionalizálásra törekszik, ami munkásfeleslegeket produkál. Az ipar racionalizálása a munka nélkül maradt embereket a faluba kény­szeríti vissza, ami szintén csak növelm mezőgazdasági munkanélküliséget. Mayer János miniszter hangsúlyozta, hogy Hegedűs Kálmán indít­ványát hálával fogadja, sajnos azonban a hitelkeretet nem lehet bővíteni. Utalt.arra. hogy a földmunkásvállalkozó-szövetkezetek részére egymillió pengő alaptőkét adott, amit megfelelő körültekintéssel használnak fel. A munka ske.rde.st égetően sürgősnek tartja s ezért szívesen járul hozzá ahoz, hogy szakértekezlet foglalkozzon a megoldás módozataival .A munka­nélküliség megszüntetésére mindent elkövet. A vízi társulat ok. lel égendő mun­kaalkalmat nyújtanak majd. A földmunkás öregség, rokkantság." özvegység és árvaság esetére, szóló biztosításáról még ebben az évben benyújtja a törvény javasáa tot. y A bizottság ezután részleteiben is elfogadta a földmivel és­ügyijtárca költségvetését és elhatározta, hogy legközelebbi ülését, holnap, április 30án délután 5 órakor tartja', amikor a népjóléti és munkaügyi minisztérium költségvetését "tárgyalja, ...... j_. Bécs, április 29./Bécsi Távirati Iroda/ Ma délután a X.kerület­ben házassági dráma történt. Jawurek Ferenc segédmunkás, aki alkoholista volt,a tőle különváltan élő nejét 4 aki mint házvezetőnő volt alkalmazás­ban^ szolgálati helyén felkereste és több revolverlövéssel súlyosan megse­besítette, majd pedig két ' lövéssel olyan súlyos sebet ejtett magán, hogy felépülésében nem biznak. Tettét nyilvánvalóan a fölötti eíkeserede seben követte el, hogy felesége elhagyta. /MTI/ í fJeamtzbőli § Bukarest, április 29. Piatra . " "* /jelentik, hogy Jilastacani község ortodox lakossága,amely elhatározta, hogy a húsvét ünnepét az ó­naptár szerint május 5-én üli meg. a közeli kolostorból egy kalugyert hivott meg az ünnepek előtti szertartások * r égzésére. A csendőrőrs parancs­noka arra való tekintettel, hogy annak idején idegen kalugyerek csinál­tak propagandát a húsvétnak az onaptár szerint való ünneplésére, igazol­tatni akarta a kalugyert, de a felbőszült lakosság ezt megakadályozta . Erre a hatóságok egy hadnagy vezetésével husz csendőrt küldtek kl a falu­ba, de a lakosság Körülfogta őket^mielőtt fegyverüket használhatták vol na, lefegyverezte őket. Erre (és) ötven főnyi katonaságot vezényel­tek a községbe.amelynek azután sikerült vérontág nélkül kiszabadítani a lefegyverzett csendőröket s elfogni a főkolomposokat. A kalugyer idő­közben megszökött, /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom