Napi Hírek, 1929. április/2
1929-04-19 [0201]
^Bernstorff gróf megindokolta Németország csatlakozását az elnökség határozati javaslatához. Hangsúlyozta, hogy a határozat ugyanazokkal a szavakkal szól, amelyeket a népszövetségi alapokmány a nemzetek biztonságával kapcsolatban használ, ümlákezte t azután a népszövetségnek arra a határozatara, amely azt mondja, hogy a mostani biztonsági viszonyok már is megengedik az áltclános leszerelési egyezmény megkötését. A népszövetség közgyűlésének ez a határozata azt mondja, hogy az első leszerelési értekezlet szempartjából a biztonság kérdését már is szabály oz^Bernstorff gróf hangsúlyozta a továbbiakban, hogy az előterjesztett határozati javaslat nem veti el. . az aránylagosság elvét ás a végső konklúzió tekintetében kifejezte óhaját, hogy a szovjetdelegació a bizottság ás a leszerelési értekezlet további munkálatai során minden alkalmat felhasznál arra, hogy ^leszerelési tervezete szellemében módositó indítványokat nyújtson be. A német delegáció , amennyiben szavazásra került volna a sor az oroszok leszerelési alapelvei fölött, -az első kettőt, a leszerelések érezhető leszállításáról és az arány lagosságrol, elfogadta volna, ás csak a harmadik alapelv fölötti döntést engedte volna át a leszerelési konferenciának. Sokal/LengyeLeorsióg/ javasolta, hogy a határozat minden irányú interpretálásának kikerülése céljából csupán a végső konklúziók fölött szavazzanak. A kínai delegátus a szavazás előtt elvi vitát kivánt a három ^alapelv fölött, amelyeket Kina teljesen magáévá tesz, mig Litvinov újból ' azt kívánta, hogy az egyes pontok fölött külön-külön szavazzanak. Loudon elnök végül enunciálta, hogy a határozati javaslatot teljes szövegében elfogadták. Az egyes delegációk észrevételeit fölveszik az ülés jegyzőkönyvébe. A részleges leszer-elás ügyében benyújtott szovjetoroszországi tervezet fölött lezjalott három tanácskozás és a tegnap fölmerült nehézségek leküzdésének . . "„ figyelemreméltó eredményeként meg kell áll"pitani a következőket: 1. A bizottság e vélemény elfogadásával kifejezetten kijelentette, hogy munkálatainak célja a fegyverkezések tényleges ás érezhető . leszáriltasa, továbbá 2. hogy a szövietoroszországi részleges leszerelési tervezetet nem utasították el, mint annak idején a teljes ás azonnali leszerelésre tett orosz javaslatot, hanem egészen eltekintve a Szovjetoroszország részéről hangoztatott leszerelési alapelvektől, azt mellékletként csatolták az előkészitő bizottságnak a leszerelési értekezlet elé terjesztendő saját leszerelési tervezetéhez. A bizottság ezek után megkezdte a napirend második pontja- . nak vitáját, 'X második pont Németországnak az az inditvánva, hogy minden a fegyverkezéssel kapcsolatos számadatot kezeljenek teljesen nyilvánosan. Kz az indítvány, mint ismeretes, a Nemzetek bzövetságe alapokmányának 8. cikkelyére vonatkozik. /Fo Ív tata sa következik. /