Napi Hírek, 1929. április/1

1929-04-13 [0200]

;: Paris, április 13. /Wolff/ A jóvátételi értekezlet mai teljes ülése francia időszámítás szerint ll óra 30 perctől 12 óra 40 percig tartott. A négy legfőbb hitelező állam delegációja, mint már jelentették. ' a memorandumot a szakértőknek és nem pedig a német delegátusoknak adta'., at. Az okmány a számszerű adatok fölötti vita megvilágítására és megkönnyi*. tésére szolgál. A memorandumot a legfőbb hitelező ^államok részéről javas­latnak, nem padija; határozatnak kívánják tekinteni és mint ilyent a mai ülé­sen felolvasták. A legközelebbi teljes ülés hétfőn délelőtt 11 órakor lesz. Ez alkalom­mal 'dönteraojk arról, hogy a memorandum szövegét hivatalosan közöljék-e vagy sem. Az okmány tartalmáról ma nem volt vita, azonban megbeszélés folyt a közzététel célszerűségéről. A számszerű adatokról hivatalosan semmit sem kö­zöltek. t . A sajtóbizottság tárgyalSsa során, amely bizottság a hét képviselt ál­lam delegációjának egy-egy tagjából,áll és amely a teljes ülés után tanácsko­zásra ült össze, ez alkalommal is, ép ugy mint nyolc.nappal ezelőtt,panasz merült fel a francia sajtó egyrészének magatartása miatt. Német részről rámutattak arra, hogy az utóbbi napokban folyó sajtó­hadjárat a jóvátételi bizottság jelleget elferdíteni igyekezik az által, hogy egymásnak szembenálló felekről beszélj holott a val°ságban konferencia ülésezik,amely az általánosságot érdeklő kérdés eki megoldását tűzte ki cé­lul minden politikai tekintet mellőzésével. A szakértők munkásságát a világ pénzügyi és gazdasági összefüggéseinek' '.. és/a jóvátételi kérdéssel való K:apcsolatáj5afc ismerete indokolja, ezeknek A szakértők feladata az. hogy együttes közös vigsgá­lat alap jánTikut ássák, mennyit tartozik Ném6torszag0teljesitőképességenek keretein belül anélkül, hogy ki kellene kapcsolódnia, a világgazdaságból. Annak a megállapítása is idetartáizik, hogy a jóvátételre t jogosult államok normális gazdasági csere mellett mennyit kaphatnak fizetésben es természet­beni szolgáltatásban. f fizetni . • , Az a tény, hogy az elnökié Owen Young a négy legfőbb jóvátételre jo­gosult állam delegációjának memorandumát átvette, még nemi azt jelenti,hogy a memorandummal azonosítja magát. Ebben az iránybaríj. egyáltalában nem foglalt állást. /MTI/ (meg Paris, április l3./Wolff/ Hir szerint a francia reggeli lapoki közlése , amely szerint a: négy delegáció megegyezett a/ Németország ré­széről igényelt évi törlesztési összeg ügyé ben, melynek nagysága 1800 millió tói 2300-2400 millió aranymárkáig terjed, nem bizonyul valónak, mert egyes állitások szerint ezzel ellentétben az igéhyelt összeg magasabb mint a kö­zölt számadatok. /MTI/ § Azok az egyetemi hallgatók és középiskolai tanulók /fiuk és leányok/, akik a nyári hónapokat osztrák polgári családoknál, vagy osztrák szün­idei otthonokban kívánják tölteni, forduljanak a nén,ei-magyar főiskolai útbaigazító iroda osztrák osztályahoz, Budapest.VT.iI.Ullői-ut 20.1/5. /leveleim: dr.HSckel Ernő , Budapest I.Ménesi-ut 11-13/ ahol minden kedden 10-13 óráig díjtalanul felvilágosítás nyerhető. Kizárólagosan,nemet birodal­mi iskolalátogatási ügyekben szerdán 10-13 óráig és 16-1_ óráig nyerhető fel­világositás, / Pro domo! Fenti hir szives közlését kéri az osztrák követség,/"

Next

/
Oldalképek
Tartalom