Napi Hírek, 1929. március/2
1929-03-21 [0199]
§ S^zo fiából jelentik: Az itteni magyar kolónia páratlan lelkesedéssel ünnepelte meg március 15-ét. A hazafias ünnepet a magyar kolónia összekötötte otthonának felavatásával, amelyet a tagok áldozatkészségéből minden hivatalos támogatás nélkül teremtett meg. Nagyhatású ünnepi beszédet tartott Nemeskári-Kiss Sándor szófiai magy:r királyi ügyvivő és Erdős I,, a Szófiai Magyar Egylet elnöke. Március 17-én rendezte a szófiai magyar iskola első hazafias ünnepélyét. A magyar iskola jelentőségát dr. Fehér G-éza egyetemi magántanár méltatta magas szárnyalású beszédben, s a gyermek lő adás rendezéséért és kiváló sikeréért az érdem Hajnal Ernő tanítóé. Mindkét ünnepségen hazafias önzetlenséggel közreműködött az. itt időző Kolozsvári cigányprímás zenekara. /MTI./ § Helsinkiből jelentik: A finn gazdasági egyetem hallgatóinak klubházéban március 14-én fényes magyar estély volt. Az este az egyetemi ifjúság vonószenekarának magyar darabjaival kezdődött; majd dr. Weöres egyetemi lektor tartott előadást március 15-ének jelentősegéről, amit baariaho kisasszonynak nagyítással énekelt magyar népdalai követtek. Kaikko Jiro ' óriási sikerrel szavalta Petőfinek "A rab oroszlán" és "Dalaim" cimü verseit. Utána az egyetem rektora W.Bonsdorff éltette a magyar-finn barátságot, mire dr. Jungerth Mihály magyar követ válaszolt, aki feleségével és a követség személyzetével jelent meg". Az ünnepi programmot tánc követte, amely a kás'o éjjeli órákig tartott. /M 71 !./ • §Zalaegers zeg ^március 21. Szép ünnepség keretében adta át ma délelőtt 10 órakor Skublics Ödön dr.. Zalavármegye főszolgabirája, a nyugalombavonuló Somogyi József ságodi körjegyzőnek negyvenötéves hü szolgálatáért a kormányzó kitüntetését, a IV. osz alyu polgári magyar érdemkeresztet, A főszolgabiró az átadás előtt felolvasta gróf Bethlen István miniszterelnöknek Somogyi Józsefhez intézett leiratát, amelyben értesiti a kormányzói kitüntetésről. Az ünnepélyen a hivatalos képviseleteken kivül a zalaegerszegi, novai és lenti járás jegyzői majdnem teljes számban megjelentek./MTI./ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyminiszter Richtsr György segédhivatali igazgatói cimmel §s jelleggel felruházott irodafőtisztet segédhivatali igazgatóvá, Erős Jolán irodasegédtisztet irodatisztté és Paschinger Pal dijnokot kezelővé kinevezte. § Az egykori przemysli helyőrség volt tisztjei március 23-án este nyolc órakor a Pilseni-étterem /V.Vigadó-tér/ különtermében évfordulós bajtársi összejövetelt tartjLamelyre meghívják mindazokat a bajtársakat, akikben még él a vár védelmeién együtt eltöltött történelmi ido szép emlékö- 4 ' L-*s*Jt • ,§Hódmezővásárhel yjmárcius 21.Dezső János gazdálkodó Érsek-utca 4.szám alatt lévő lakásán főbelőtte magát, és azonnal meghalt. Tettének oka anyagi romlás./MTI./