Napi Hírek, 1929. március/2

1929-03-19 [0199]

§ Belgrád, március 19. / Avala/ Vintrovics, a piroti vegyes bolgár-iugoszláv bizottság jugoszláv dc-legációjának vezetője ma érkezett vissza Belgrádba és a sajtó képviselőinek egyebek között kijelentette, hogy a bizottság 23 napig tartó tárgyalása / alatt^sikerült rendezni a tárgysorozaton szereplő ügyek legnagyobb részét és csak / egészen csekély rész-1 elintézését háritották az illetékes kormányokra. Hozzátette még. hogy a tárgyalások a legnagyobb bizalom ós a szivélyes viszony helyreállítására való igyekvés jegyében folytak. /MTI/ mm mm mm :: P á r i s.március 19. /Wolff./ A hadügyminisztérium ma küzli több magasrangu katonatisztnek Painlevé hadügyminiszter által a kanarában már bejelentett és a sajtiban is . j' Jmegrendszabályozását a rajnai megszálló hadseregben történt halálozások miatt. A sajtó előzetes jelenr téseinek megfelelően Goubeau tábornokot,a mainzi hadtest parancs* nokát, dorgalásban részesítették, Parduíieau^t, Trier városparancsnokát, és Harminia ezredest, a düreni vadászgyalogezred parancsnokát, állásáuktél fel függesztenék ./KTÍ./ J /t/ SanRem o,március 19. /Stefani,/ A nemzetközi kerékpár­versenyen egy oldalkocsis motorkerékpár, ameiy a versenyzőket követte, nekiment eg$ falnak. A kerékpár vezetője nyomban meghalt, az oldal­kocsi két upisa mégse besült,/MTI./ /t/ R ó m a,tnárcius 19. /Stefani./ Giuseppe Cir^ioni ismert szemészorvos " . ma délután meghalt./MTV./ ­X/-/Bulajavo /Délrhodézia/, március 19,/Cseh Távirati Iroda./ Bulajavo és Livirffetone között két tehervonat összeütközött. Három bennszülött meghalt, négy európai és négy bennszülött megsebesült.(/1/7JJ ­X/ 7 / B r ü s s z o 1,március 19./Cseh Távirati Iroda./ A kamarai vita során Vandervelde mégegyszer ismertette az eseményeket és hangoztatta, hogy a kormány teljesen jóhiszeműen járt el. Kiemelte azt is, hogy mily meglepetést keltett Frank szabad lábrahelyezésének bire . minthogy tényleg történt bűncselekmény s ezt büntetésnek jkovetn iejHcellA A kormány megígérte - mondotta végül Vandervelde hogy teljesen fisztázni fogia az ügyet. °" * A szavazást ezután a legközelebbi ülésre halasz tolták./MTI./ Bukares t,március 19./Bécsi Távirati Iroda./Mint a lapok jelentik,a román hadügyminisztérium olasz konstruktőrök csoportjá­val tárgyal a Fekete s-tengeren létesítendő hajóbázis ügyében, A tárgyalá­sok mar meglehetősen elárejutottak, de még nem zárultak le./MTI./

Next

/
Oldalképek
Tartalom