Napi Hírek, 1929. március/2

1929-03-19 [0199]

fk külügyi bizottság üláse. Folytatás./ Ezt a jogos várakozást azonban a Nemzetek Szövetsége sajnos nem váltotta be. A ma követett eljárási rend mellett - melyet a külügyminiszter rész­letesen ismertetett, - a különböző kisebbségek részéről beadott számos panasz közül eddig mindössze öt került a Nemzetek Szövetságének tanácsa elé, ami természetesen nagy mértékben megrendítette a kisebbségek bizal­mát a Nemzetek Szövetségében. Az eljárási rend megfelelő kiépítésáre irá­nyuló javaslatok beható ismertetése után a külügyminiszter kiemelte, hogy a tanács most hozott határozatának értelmében a Nemzetek Szövetsége vala­mennyi tagjának joga van arra, hogy április 15-áig észrevételeket terjesz, szén" az elé a hármas bizottság ele, amelynek feladata, hogy a kisebbsági eljárási rend megváltoztatására benyújtott javaslatok tárgyalását előkér > szitse. A magyar kormány természetesen álni fog ezzel a joggal ás emléki­ratában igyekezni fog mindazt összefoglalni, ami a kisebbségi kérdésre vonatkozó elvi álláspontunknak megfelel. A külügyminiszter fejtegetéseit azzal fejezte be, hogy most, amikor a kisebbsági jogvédelem kérdés ének megvitatása magában a Tanács­ban is megindult, számítani lehet arra, hogy ez a fokozatosan növekedő jelentőségű kérdés többé nem ejthető el. A nemzetközi közvélemény e kér­dés iránt immár olyan érdeklődést tanusit, mely nem fog megszűnni mindad­dig, amig a kisebbsági jogok hatályos védelmét nem biztosítj ák. A külügyminiszter előadásának befejezése után Egry Aurái mély részvéttel emlékezett meg lord Philimore-nak, Magyarország nemes barátjá­nak elhunytáról. Az elnök a bizottság nevében mély sajnálkozásának adott kifeje­zést a Magyarországot árt veszteság felett, mert hazánk - monda az elnök ­egy őszinte, melegszívű, mély elméjű baráttal lett szegényebb. Ezután Balogh Elemér szólalt fel ás a békeszerződés revíziójá­nak kérdésével kapcsolatban annak az óhajának adott kifejezést, hogy et­től a kérdéstől tartassák távol mindaz, ami meghasonlást és széthúzást idézhetne elő az egységes magyar' nenzetban. Erre Berzeviczy Albert hangsúlyozottan kiemelte_, hogy sem^a külügyi bizottságban, sem bárhol egyebütt az országban az iránt.kétség nem foroghat fenn, hogy az igazságtalan békeszerződések revíziója minden magyar ember hitvallása, óhaja ás reménye ás azt semmi sem fogja tudni el­homályosítani, vagy megingatni. / . \ § A kereskedelemügyi miniszter a táviratok feladásának meg­könnyítésére megengedte, hogy a távbeszélő előfizetők távirataikat már­cius 15-étől minden előzetes engedély nélkül távbeszélőn mondhassák be, illetőleg adhassák fel Budapesten a központi távíró hivatalnál, vidéken pedig annál a postahivatalnál ahová távbeszélő-állomásuk be van kapcsolva. ^Budapesten e célból a központi távira hivatalt a kézikapcsolásu állomásokról ! 'taviratközvetitő" bemondással kell a központtól kárm, auto­matikus állomásnál pedig az "Automata 02" számot kell tárcsázni. A táviratokárt a rendes távirási dijakon felül a felhasználandó távirati űrlap áráért 4 fillért, a távbeszélőn való közvetítésért 12 fil­lért és a-hitelezési díj címén 4 fillért, összesen 20 fillért kell fizet­ni. A fenti aljakat a posta a feladást követő hónapban ,a távbeszélő dijak­kal együtt es azok médiára PE.erH-be az előfizetőktől. /MTI/—

Next

/
Oldalképek
Tartalom