Napi Hírek, 1929. március/1
1929-03-02 [0198]
/T/§ Brüsszel, március 2. /Havas/ A Nation Belge szerint az UtrechtSfPagbladDan közölt okmány szerzője egy holland-nemet zsidóvallásu emher. Az okmányt egy ismert aktivista közvetítette. A hamisitó a lap szerint a német kémkedési iroda szolgálatában áll . Ez az iroda utasította, hogy szerezze meg a francia-belga katonai egyezmény szövegét és ezért 100,000 márka jutalmat helyezett kilátásba.líinthogy az illető az okmányt nem tudta megszerezni, ugy segített magán, hogy hamisítványt készített megbízóinak becsapására. Bűntársa, aki azután - eddig^még ki nem derített körülmények között - a hamisítványt eljuttatta a sajtóhoz, kétségkívül hitt az olanány valódiságában. /MTI/ /T/§ Pár is, március 2. /Havas/ Chamberlain Genfbe utaztában ma délután 17 ora 45 perckor Parisba érkezett. Az angol külügyminiszter az angol nagykövetségen' vacsorázott és 22 órakor folytatta tovább útját. /MTI/ /T/S Hága, március 2. /Havas/ A holland hírlapírók szindikátusa táviratot intézett Bittérhez, az Utrechts^Dagblad szerkesztőjéhez. A táviratbanv a szindikátus utal arra, hogy az első es második közlemény több fontos pontja között ellentétek állanak fenk és ezért a szindikátus a holland # sajtó jó hírnevére való tekintettel arra kéri a szerkesztőt, hogy igazolja okmányai hitelességét szakértő-bizottság előtt. /MTI/ /T/§ Pár is; március 2. /Havas/ A hadügyminisztérium hivatalos közleményt tesz közzé,amelyben ki jelenti, hogy'az UtrechtsJjDagbladban közöli állítólagos jegyzőkönyv durva hamisítvány, amely silány es nevetséges valótlanságokat tartalmaz és amelyet a hadügyminiszter minden betűjében a leghatározottabban megcáfol. DelBenney tábornok/a francia vezérkar főnöke, aki a jegyzőkönyvet állítólag aláirta, egész életében csak esetlen egyszer fordult meg Belgiumban', még pedig kevéssel a háború után, amikor még nem volt a vezérkar főnöke. /MTI/ /T/§ P á r i s, március 2. /Havas/ Moreau francia ellentengernagy 70 éves korában elhunyt. /MTI/ /l/§ L o n d o n, március 2. /Magyar Távirati Iroda/ Az amerikai telefonos táviró-társaság a legközelebbi öt évre elhatározta hálózatának nagyszabású kiépítését összesen 2 milliárd dollár költséggel. A programon szerepel ; egy telefonkábel lerakása az Atlanti-óceán feneken Európa es Amerika között, amire a drótnélküli telefonosszeköttes túlterheltsége miatt van szükség. /L/§ f London, március 2. /MagyarTávirati Iroda/ A Daily Telegraph belgrádi Reuter-jelentést közöl,amely a diktatúra által kiadott államvédelmi rendeleteket ismerteti, kiemelve, hogy a jelenlegi politikai rendszer bírálóit a legszigorúbb büntetésekkel sújtják.