Napi Hírek, 1929. március/1
1929-03-10 [0198]
/•?/ § Pár i s,március 13./Havas./ Havreből jelentik, hogy a szakér tők vizsgálata szarint azok a képek, amelyeket Lafiitte képkereskedő Hurillo ás Tintoretto alkotásainak' mond , közönséges hamisítványok és még 150 frankot sem érnek./MTI./ /?/ § 8 z t a m b u 1,március 10./Havas ./ AdapjUzár vidékén az anatóliai vasútvonalon súlyos ezer ncsétlenség történt, 'üigy hatalmas szikla leszakadt a hegységről és rázuhant az épen arra haladó vonatra. A mozdony több kocsival együtt falfordult és kigyulladt. A vasutasok ás utasok közül számosan kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek. Négy ember meghalt. Haid^rpasából segélyvonat ment a helyszínére ./MTI./ /T/ § P á r i s,március 10./Havas./ Zurlingen tábornok, volt hadügyminiszter Parisban kilencvenegyéves korában meghalt./MTI./ /T/ § M a d r i d,március 10./Havas./ Hivatalos közleményben jelntik, hogy szükség esetén a hatóság erőszak alkalmazásával fogja védelemben részesíteni azokat az egyetemi hallga-ókat, akii látogaxni akarják az előadásokat. A közlemény á diákok hazafias érzületéhez folyamodik és annak, a reménvének ad kifejezést, hogy a nyugalom rövid időn Délül ismét helyreáll az egyetem ken./MTI./ /ff § P á r i s,má.rcius 1"./Havas./ Briand ma este fél 11 órakor érkezik vissza Genfből* Ig'Ucheur miniszter hétfő estig marad Genfben, ahol részt vesz a nemzetközi munkaügyi hivatal tanácsának ülésén./MTI./ /T/ § L y o n, március 10,/Havis./ Zaleski lengyel külügyminiszter ma meglátogatta a lyoni vásárt. Tisz lel étére a városi tanács bankettet rendezett. /MTI. / ^ /T/ § P á r i s,március 10./Havas./ A jóvátételi szakértőbizottság hétfőn délelőtt 11 órakor teljes ülést tart./MTI./ /?/ §P á r i s,március 10./havas./ Caillaux ma Be Mansbaa politikai beszédet mondott. Igyekezett igazolni a radikális-szocialisták álláspontját a misszionárius""Kongregációkra vonatkozó törvényjavaslatokkal szemben. Hangoztatta, hogy lehetnek pillanatok, amelyekben kívánatosnak mutatkozik a partellentétek kiküszötelese és a nemzet i egység megteremtése-, áz azonban mindig csak kivételes és átmeneti állapot lehet. Beszéde végén kijelentette, hogy azoknak a nemzeteknek, amelyek a világháborúban győztek, arra Kell tc'rekedniök, hogy a nyűg alan és fájdalomtól gyc'crt Európában megnyerjék a sziveket, ügy szerű és nagylelkű politikára vo.n szükség,mert ez'szolgálja egyedül Franciaország ás a civilizáció érdekeit./MTI./