Napi Hírek, 1929. március/1

1929-03-08 [0198]

§ Bukarest, március 8. /ürient-Radio/ A hadügyminiszter megcá­folja az állítólagos litván-és szovjet-ellenes lengye-román titkos katonai szerződés hirét. Az állítólagos szerződésnek KovnóBan közzétett szövege, amelyet a Berliner Tageblatt is átvett, a hadügyminiszter szerint közönsé­ges hamisítás. /MTI/ wm mm mm * t /T/§ Paris, március 8. A szakértő-bizottság ma ugy délelőtt,mint dél után• ülésezett, hogy megvitassa a tervbevett központi intézetről szóló jelen­tést. Minthogy Schacht ár.; a német delegáció vezetője családi okok miatt vasárnaotói szerdáig távol lesz Paristól, a szakérto-bizottság csak^övő hét második"feléhen kezdheti meg a jóvátételi annuitások összegének és számának megállapítására vonatkozó tárgyalásait. /MTI/ /T/§ G-e n f , március 8, Burov bolgár külügyminiszter ma este látogatást tett Kumanudi jugoszláv külügyminiszter-helyettesnél. A megbeszélés a két ország kereskedelmi szerződésére, illetve azokra a tárgyalásokra vonatkozott, amelyek e kérdésben,Bulgária és Jugoszlávia között jelenleg folyamatban van­nak. A háború óta ez az első diplomáciai okmány, amely a két állam között ki­cserélésre kerül. /MTI/ /T/§ G e-n,f. március 8. A tanács holnap fog dönteni Spanyolország meghívá­sa ügyében. Általánosságban azt hiszik, hogy a meghívást elfogadják és ehhez képes® a legközelebbi tanácsülést Madridban fogják megtartani. /MTI/ /T/§ Pár is, március 8. A képviselőház mai délutáni ülésén a radikális' szocialisták viharos jeleneteket rögtönöztek és hevesen támadták a kormányt. A támadásra az szolgáltatott kiindulási pontot, hogy a hivatalos lap szerint a kongregációkra vonatkozó szakaszokkal kapcsolatban tegnap a képviselőház elé terjesztették a bizottsági jelentéseket is, holott ezek a bizottságok még nem is' tárgyalták a ' $wJL*4&ff1&db, - Jól tudom -felelte Poincaré-, hogy szeretnék megbuktatni a kormányt. A baloldal élénken tiltakozott e kijelentés ellen. Poincaré hangoztatta, hogy a kormány semmiféle formában sem íolyt be az ülés jegyzőkönyvének megszerkesztésébe. Megismé telte, „hogy a kormány ^kérni fogja, tűzzék ki a javaslatok megvitatását a jövő het csötörtöicjére.Ez lesz az az'alkalom -tette hozzá-, amikor mindenki vállalni fogja a t maga fe­lelősségét. A kormány már jelezte, hogy fel fogja vetni a bizalmi kérdést. /Élénk taps a középen és a jobboldalon/ ' A jegyzőkönyv elfogadása felett kézfelemeléssel szavaztak. ! Az elnök ki jelentette^ hogy a többség a jegyzőkönyv ellen döntött. -' Tévedés! - kiáltottak kórusban a jobboldalon ós élénk vitába száll­tak az elnökkel. Az ülésterem visszhangzott a lármától. Egyes képviselők a pa­dok fedelét csapkodták. Amikor az elnök látta, hogy nem tud csendet teremteni, hirtelen fel­függesztette az ülést. Szünet után az elnök bejelentette, hogy tévedett és hogy a többség el­fogadta a jegyzőkönyvet. Az izgalom ezzel elült és a Haz rátért a kistőkések védelméről szóié interpellációk megvitatására. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom