Napi Hírek, 1929. január/2

1929-01-18 [0195]

§ Gróf'Vigyázó Ferenc hagytéka és a Magyar Tudományos Akadémai költségvetése. A gróf Vigyázó-fele vagyon állagának és jövedelmének meg­áll api tása, továbbá az örökhagyó által, vagy ellen indított 33 per ás a ; nagyszámban bejelentett követelések állandóan foglalkoztatják az Akadémia elnökségét, valamint újonnan szervezett gazdasági és jogi bizottságát. Mivel a nagy vagyonról korábbam semmiféle központi nyilvántar­tást nem vezettek^ az Akadémiának egyik első feladata volt intézkedni a vagyon állagának es várható jövedelemnek megállanit-ása iránt. Az eddigi becslésreljárás során a hagyaték egyik része, a gróf Vigyázó Sándorné,^ szül.P.odmaniozky Zsuzsannától örökölt vagyont körülbelül 8 millió ^pengőre becsülték; a gróf Vigyázó Sándor-féle vagyon értékének megállapítása fo­lyamatban van. A gróf Vigyzó alapítványok készpénzállamonáya 1928,november 30-án 1,072,000 pengőre rúgott;, ebből az összegből azonban ki'kell fizetni &z örökhagyó által 9 hagyományosnak rendelet hagyomány oka t, az örökhagyó ügyvédiéinek korábbi tiszteletdijait, az örökhagyó életében felmerült ille­tékeket és orvosi költségeket t a becslési eljárassál, valamint,a leltáro­zással kapcsolatosan felmerülő igen magas szakértői dijakat /például a f róf Vigyázó Sándorné-vagyon bécsléséért az eljárt szakértők 160,000 pengő ecslési dijat számítottak fel, amelyből a biroaág 120,000 pengőt meg"is. állapított/, valamint az örökhagyó ellen indított "(erekben esetleg meg-, ítélendő összegeket. Sőt négy hagyományos az Akadémia igazgató tanácsa ál­tal megállapítottnál annyival magasabb összegre jelentette be igédét,hogy ha álláspontjuk elfogadtatnék;a követelések kielégítésére sem volna elegen­dő a hagyaték készpénzvagyona. • Az alapítványok tulajdonába jutott 2 budapesti ház, 3 /ábonyi, rákoskeresztúri és vácrátóti/ kastélya gróf Vigyázó Sándor serleg- és tálca-gyüjteménye, értéktárgyak, ékszerek, könyv és képgyűjtemények, A könyvtart leltározás, illetőleg becslés után az Akadémia palotájába szál^ ' Ütiák át és ott külön helyiségekben a szakemberek rendelkezésére áll maid. Az ékszerek és egyéb gyűjtemények'az egyák pénzintézet safejében vannak le­tétben. Ezeknek az értéktárgyaknak magas őrzési dijain felül nagy költsé­f et hárit az Akadémiára az örökhagyó végrendeletének az a meghagyása, hogy a árom családi kastélvt, valamint azok melléképületeit és parkjait bennlakók teljes kizárásával "legjobb karban kell tartania, elpusztulásuk esetében helyre kell állítani, a parkokat, illetőleg"kertet pedig növelni kell". Az alapítvány vagyonához tartozó 1,570,000 pengő értékű értékpapírok három pénzintézetnél vannak elhelyezte, A Vigyázó Sándor és Ferenc grófoktól örökölt Vagyon előrelátható jövedéÍme 1929,január 1-étől iunius 30-áig összesen 298,680 pengő. Ebből az összegből azonban fedezni kell két ügyvéd, a vagyonkezelésnél alkalmazott gazdasági szakértő, kultúrmérnök, erdőmernök és építész illetmény eit,'51 kis sebb gazdasági alkalmazott bérét, az elodázhatatlan épülettatarozások, park­gondozások költségeit, az adókat és „köztartozásokat, a gróf Zichy Gyula vég rendeleti végrehajtót megillető 10 /b-ct, bizonyos összeget tartalékolni kell a gróf Vigyázó könyvtár átszállítására és a gróf Vigyázó lakás kiürítésére úgyhogy az Akadémia a Vigyázó Sándor és Ferenc grófoktól örökölt vagyon 1929.első félévi jövedelméből mindössze 60,000 pengőt fordíthat tudományos célokra, /Folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom