Napi Hírek, 1929. január/2
1929-01-30 [0195]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház társadalompolitikai, közgazdasági és közlekedésügyi, közigazgatási, igazságügyi es foldmivelesügyi bizottsága/, ma délolott Biró Pál elnöklésével ülést tartott, amelyen folytat iák a fürdői a vas lat részletes tárgyalását, A kormány részéről Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter vett rész", az ülésen. A bizottság a 10, szakasznál folytatta tanácskozását, s a javaslatot mai ülése, során a 27. szakaszig tárgyalta le. A bizottság több szakaszt lényegesen módositott. Igy a 14. szakasznál megállapította a gyógyhelyibizottság szervezetének ,összetételét és kiegészítette a hatáskörének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket. A gyógyhelyi bizottság a_ hatósági biztos elnöklete alatt működik és a bizottság tagja a hatósági orvos, a gyógyhelyi orvos, a gyógyfürdő tulajdonosa es bérlője, annak vezetőorvosa, valamint az érdekelt városok képviselői. Kimondotta a bizottság a 15. szakasznál, hogy gyógyhelyi díjként csak mérsékelt összeget lehet szedni. Fontos módosítás történt a 16. szakasznál, amennyiben a bizottság kimondotta, hogy a gyógyhelynek a községi pótadóban való részesedése nem fix 30 százalék, hanem 30 százaléktól 50 százalékig terjedhet. A 17. szakaszt a bizottság kiegészítette azzal a rendelkezéssel, hogy a gyógyhelyi bizottság működését és számadását a törvényhatóság első tisztviselője ellenőrzi és hagyja jóvá. A^18. szakaszban olyan rendelkezést vettek fel. hogy közérdekű munkálatok elvégzésére a törvényhatóság első tisztviselőié érdekeltségi kény szer társulatok megalakítását rendelheti el még abban az esetben is, ha azt az érdekelt többség nem kívánja ugyan, de közérdekből szükséges. A bizottság enyhítette a21. szakaszLerdósitésről szóló rendelkezéseit, amennyiben kimondotta, hogy a gyógyhelyhez tartozó védfvben az erdősítés-'' csak a lehetőség szerint kötelező. A bizottság holnap délután 5 órakor folytatja a javaslat tárgyalását. § A Magyar Távirati Iroda.jelent i:A képviselőház közigazgatási bizottsága csütörtökön délelőtt 10 órakor ülést tart a I.szamu bizottsági teremben, amelyen folytatya tárgyalja a közigazgatás rendazáséről sfcoló törvényjavaslatot. •