Napi Hírek, 1928. december/2

1928-12-16 [0193]

§ Szeged, december 16, A Szegeden tartózkodó Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter vasárnak délelőtt 9 órakor sésztvett a somo­gyi-telepi iskola és zárda felszentelésén, amelyen az egyházi funkciólat Glattf elder Gyula csanádi megyéspüspök végezte. A miniszter 11 órakor a fogadalmi templomba^ „••/..« aíiol Glattfelder Gyula püspök a kultusz­minisztérium által aaoinányózoit uj ornátusban, fényes'paiaisegédlettel ünnepi szentmisét pontifilcált és pápai áldást osztott. A"kultuszminiszter ezután a központi egyetemre ment, ahol az egyetem tanácsa a miniszternek,' mint a kormányzó képviselőjenek jelenlétében avatta'süb auspiciis güber­ratoris doktorokká Klug Márm Margit orvostudományi-, Goltner Dénes Lajos, és Lányi János jogtudományi doktorjelölteket. A sub auspiciis avatást a különben is ünnepélyes hasonló szertartások közül kiemelte egyfelől az, hogy a kormányzó'egyszerre három jelölt süb auspiciis avatását engedélyez­te, másfelől az, hogy ezalkalommal ért először nőt Magyarországon a süb auspiciis kitüntetés. \ mcdr, Az egyetem auláját zsúfolásig: megtöltötte a nagy és előkelő közönség, melynek soraiban ott volt Glattfelder Gvula. püsjök, Baltazár Dezső dr. református püspök, nagybányai'vitéz Horthy István., vitéz Krtbiü nyi László altábornagy .Aigner Karoly dr, főispán, Somogyi Szilveszter polgármester. Magyarí Zoltán és Madarász *stván miniszteri tanácsosok, Szálai József rendőrkerületi főkapitány, továbbá az egyházi, katonai és p polgári " hatóságok számos ' . vokjS^c­Egynegyed 1 órakof vonult be disztalarban, nyakláncokkal az ^ é egyetemi tanács élén Dézsi Lajos dr. Rector Magnificus és elfoglalta he­4­lyet a tanácsi asztalnál* a különböző karok dékánjaival. Dézsi Lajos dr. rektor a Mar-yar Hiszekegy elmondása után- melyet a közönség állva hallga­tott végig- meleg szavacban üdvözölte a megjelenteket, majd az ülést meg nyitva felkérte az illetékes dékánokat előterjesztéseik megtételére. Dr. Polner Ödön , jog- és államtudománykari dékán , majd Szábo József dr. or­vostudományban dékánhelyettes előterjesztették karuk jelentéseit a sub auspiciis gubernatoris avatással kapcsolatban. Az előterjesztések tudomá sulvétele után a Rector Mr.^nificus felkérte Issekvtz fiola c.r. prorek­tort és az illetékes kari dékánokat , hogy hívják meg az ünnepélye sdisz­Isözgyülásre Elebelstoerg Kunó ár* kultuszminisztert , akif a kormányzó ezalkalommal személyes képviseletével bizott meg. ^ " A Rector Magnificus és a tanács az Aula ajtajában üdvözölték a kormányzót képviselő kultuszminisztert, akit a közönség felállva hosz­szantartó jlelkes éljenzéssel'fogadott. Miután a kultuszminiszter elfog­lalta helyet a-disz emel vény en, megkezdődött az ünnepélyes szertartás. Dézsi Lajos dr. rektor meleg szavakban köszöntötte'a minisztert, mint a kormányzó képviselőiét,"biztositva őt a tanács hódolatáról és szereteté­ről. Szután a jelöltek előterjesztették felavatás iránti .kérelmüké t, maja felolvasták értekezésük r övid kivonatát és letették a^doldkori esküt, amelyet a közönség állhallgatott végig. ^A doktori lavatás ősi kézfo­gásos szertartesa után a jeáöltek megkapták diszoklwveleike^t, majd a ' kormányzó képviselője elé'léptek, hogy átvegyék a kormányzói vasgyürüt. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter , mint a kormányzó képviselője magas szárnyalású "beszéd kisér etében nyújtotta at a gyürüls" kei* Beszédében a többi közt ezeket mondotta: • * Két elv uralkodik az érvényesülés terén: a szelekció és a protekció. A szelekció a neíaset összességéhői kiválasztja a kiválóságokat és a tehetségüknek megfelelő helyre-állit ja őket, hogy tehetségüket az ál lam, a nem ze t szolgálatába állitsák. A szelekció felülről indul ki. A pro tekció a lét nehézségeivel küzdő társadalom . egyedeinek eszköze , amely ' megkísérli más eszközök igénybevételével elfoglalni ezeket a pozíció at. /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom