Napi Hírek, 1928. december/2
1928-12-29 [0193]
§ B c 1 g r á d, december 29, /Avala/ A minisztertanácsról.<*me ly este 7 órakor ért véget, a következő kommünikét adták ki. a sajtó száma ra: A mai minisztertanácson Korosec miniszterelnök ismertette a kormány koalició pártjainak vezérei között folyt tárgyalások lefolyását és lényegét ^ós ki jelentette,^hogy a tárgyalások folyamán benne Itialakult megS őződéS' szerint a kormánypártok koalíciója most olyan "helyzethez jitoxt , amely a parlamenti szokások értelmében tisztázásra szorul, /MTI/ Belgrád, december 29. /Bécsi Távirati Iroda/ A ma esti minisztert^-: nácsról kiadott kommünikéből arra következtetnek, hogy Korosec miniszterelnök, aki már na dőli ^audenciéja alkalmával felajánlotta lemondását a ki-, rálynak^ most már momálisan is beadja lemondását. Ez nődig a parlamenti körök véleménye szerint már holnap'megtörténik. A miniszterelnök elhatározás sához az adta meg az utolsó lökést, hogy a demokrata miniszterek szolidárisaknak nyilatkozták Davidovics demokrata -oártvezér állásfoglalásával a Korosec kománnyal szemben. /MI/ N Mii a no, december 29. /Stcfani/Egy munkás, aki tegnap a Palazzo Vcspucci pincéjének fémrácsát vizsgálta meg, az'egyik pinceben, amelynek ablaka a királyi palotára nyílik, bombát talált.-Később ogy hivatalnok és ogy rendőrtisztviselő egy másik bombát is talált. A bombákat megvizsgálás vogett elküldték a tüzérség főparancsnokságának. A bombáit elhelyezői után megindult a nyomozás. /MTI/ § A Meteorológiai Intézet jelenti december 29-én csto 10 órakor: Az időjárási helyzet annyiban változott, hogy az angolországi depresszió mélyebb lett és Nyugat-ticg Közép euró pában tovább sülyosztette a légnyomást. Azonkívül Felsőolaszország felett is fejlődött egy kisebb depresszió. Tőlünk Délkeletre magas a légnyomás .hazánkban? a mai nap folyamán borult, ködös volt az idő. Kevés csapadék'mindcnf elé esett. A hőmérséklet este 7 óraKor mirdenüt a fagypont felett volt. Időprognózis: Borult, ködös, nappal fagymentes idő várható, sok helyütt csapadéMcal./MTI/ w ' Luxembur g, december 29./Wolff/ A luxemburgi katolikus nép egyesület 25 éves jubileumán dr. Kaas prelátus, a német centrunpárt uj elnöke, beszédet mondott, amelyben hangoztatta annak szükségességét, hogy a világ katolikusai fogjanak össze a világbéke fönntartására. A'katolikusoknak a oékeszeretetet kell a gyűlölet démonával szembehelyezniük. Schumann lotharingiá képviselő, a metzi egyházmegye katolikusainak képvisolője y moleg szavakban mondott köszönetet dr.Kaas prolátusnak a népek kibékítésére vonatkozó programmjáérU Schumann- képviselő az egybegyűltök hosszas éljenzése és tapsa kö — zepcttcflepctü^dxJía^^ közét nyu.itotta.Bber abbé elzászi képviselő kijelentette, nogy az oTzásziaknak eltökélt szándékuk hitüket a'végsőkig védeni. Dufcur de la Tuilcrie francia képviselő valamint Hoyois.'a belgák képviselője/ fejtegetéseiben csak vallási kérdésekre szorítkozott. A münchen-gladbachi Katolikus népegyosületi központ nevében ismét nőmet szónok; Krcmcr szólalt fel, aki arra hívta, fol a katolikusok figyelmét, hogy őrizkedjenek a katolicizmust fenyegető sok veszedelemtől. A luxemburgi szónokok a gyűlésnek a népeket kiengesztelő jellegét állapították meg. fml/