Napi Hírek, 1928. december/1
1928-12-14 [0192]
/B/ § E e 1 g r á d, december 14. /Magyar Távirati Iroda./ A koalíciós pártok vezérét: Korosec, Vukicsevics, Davidovics és Szpaho,-ma délelőtt értekezletet tartottak, amelyen a miniszterelnök-felkérte Davidovicsot. hogy fogfel ja össze a kormánnyal szemben kivánságait.Davidovics isiiét tiltakozotír Maximovics' ezredesnek Zágrábba történt kinevezése ellen, majd követelte, hogy még a költségvetés meghozása előtt szavazzák meg a dalmáciai agrártörvényt', a földmiveshi télről szóló, továbbá a korrupció elleni törvényjavaslatot. Ezután Korosec megkérdezte Davidovicsot. hogy ezek-volnának-e az ő végleges követelései, mire Davidovics azt felelte, hogy kivánságait véglegesen akkor fogja megszövegezni, ha a demokrata-part ve z ejt ős é&é vei már tárgyalt. A demokrata főbizottság összehívását holnapra várják. Politikai körökben ugy tudják, hogy a pártvezérek mai konferenr ciáját Korosec és Vukitsevics előzetes megáLLapoöásuk alapján hivták össze abból a célból, hogy Davidoviosot nyilt színvallásra kényszer itsék..Azt hiszik, hogy Davidovics a demokrata főbizottsággal, valamint a demokrata klubbal folytatott konferencia után sem fog elállni ma hangoztatott követeléseitől, amelyeket a radikálisok elfogadhatatlannak minősítenek és igy arra lehet számitani, hogy a demokratapárt kilép a kormánykoalícióból. /B/ § B'e 1 g r á d, december 14. /Magyar Távirati Iroda./ A rendőrség tegnap este a szkjupstina épületében letartóztatja Harkov ics Kikolát, a becskereki Nincsics-párti "Radikális harcos" cimü lap szerkesztőjét. Markoyics lapjában hosszú idő óta éles harcot folytat, a Vukicsevicshez közelálló radikálisok, különösen pedig Rajics Szvetiszláv főzsupán ellen. /B/ jBelgrád, december 14. /Magyar Távirati Iroda./ jíovszkáról jelentik:Ma hajnalban Kupin állomáson a a dugo^szelo-novszkai vonalon két tehervonat - összeütközőtt.Az anyagi kár igen nagy és a vasútvonal erősen megrongálódott, 4 Z egyik fütő súlyosan, három vasúti kisérő pedig könynyebben megsebesült. /B/ §Belgrád, december 14. /Magyar Távirati Iroda./Eszékről jelentik:- Az orafovicai kőbányában egy elkászitett, de meg nem gyújtott akna váratlan^felrobbant.-A robbanás ereje három munkást a levegőbe röpitett, akik nyomban meghaltak. Négy munkás életveszélyesen, másik három pedig könnyebben megsebesült. § Pro domo. E kiadáshoz mellékeljük az Operaház jövőheti szinlflLpjat, §Debrecen, december 14. Az 19291"" / _ Sevillában rendezendő amerikai-spanyol kiállitás alkalmából tartja a. Városok Nemzeti Szövetsége világkongresszusát, ameljre a rendezőság Debrecen városát is meghívta. A városi tanács most jjrlhatározta, hogy a kongresszuson dr. Vásáry István polgármesterrel, dr. Miszti'Károly főügyésszel és dr. Zöld József főjegyzővel képviselteti magát./MTI/ Qfe^