Napi Hírek, 1928. november/2

1928-11-19 [0191]

A/ ^ JJ o n cl o n , november 19. /Magyar Távirati Iroda/ A Sunday Times terjedelmes interjút közöl Masaryk cseh köztársasági elnökkel, aki kijelentette, foegY népe iellemének me^fe lelően hajlandó ugy közvetlen szomszédaival J mini az egyéb idegen államok, kai-is ápolni a j Ő/viszonyt. Arra a kérdésre, hogy mikép gondolkozik a Ma­gyarországhoz való viszonyról,/ t óvatosan mérlegelve szavait a kö­vetkezőket mondotta: Remélem, hogy viszonyunk Magyaro. szaggal javulni fog, bár nehéz feladat előtt állunk. Himberi szempontból megértem, hogy a magyarok haragosak és idegesek, mert a -háború következtében elvsztették azoknál" a területeknek jórészét, melyek felett uralkodtak, ugy tudom ma jdnem kéthar­madrászét régi területeiknek. Az emberi természetből következik, hogy sze­retnék, ha minden ugy mehe/stne, mint régen, azonban elfelejtik, hogy az elvesztett területeket főkép nem magyarok lakták, hanem tótok, románok és jugoszlávok. Ezekre most az önrendelkezés elvet alkalmazták., miután sokat szenvedtek a rossz kormányzás alatt. De nem akarom ajmult kelle­metlen emlékeit felidézni, szeretnék türelmet gyakorolni Magyarországgal szemben, a politika legfőbb erényét. LM^JyO^j^k, Arra a kérdésre, hogy lát-e valami lehetőséget a békeszerződés revizióra, ezt felelte Masaryk: Sohasem tulajdonítottam a békeszerződések­nek oiyan tökéletességet, amely természetszerűleg hiányzik minden emberi alkotásból. De a háloru rettenetes áldozatai után nem tekinthetjük ezeket az okmányokat puszta pap ír rongy oknak ; amelyeket könnyedén félre lehet dobni. Egy percig sem lehet mas módosítási javaslatot tekintetbe v A mint az-., amely az összes érdekeltek beleegyezésén alapszik. Ami a magam (ro. személyéi illeti, nem lennék ellene annak, hogy becsül tesen rámutassunk a fennálló nehézségekre és közös tárgyalással megkíséreljük azok orvoslá­sát* De a szerződések cserbenhagyásáról nem lehet szó, Ugyancsak nem tűrhető semmiféle lázitó és gonosz propaganda. Es s ja xe 0­sfly os abban el Ítélem azt az izgatást, amelyet bizonyos körök Angliában folytatnak; Ez a helytelen információkon alapuló propaganda, egy ország­nak'sem válik hasznára. Teljesen hiábavaló törekvés, hogy valaki, aki semmit sem tud és .fogalma sincs a valódi viszonyokról, ilyenmÓQon pró­báljon -parancsolni államférfiaknak és népeknek. Azonban sajnos nemcsak okos emberek ártják bele magukat a politikába, ' Ha a népek csak a bölcs tanácsadókra hallgatnának és visszaútasi tanáK az ostobákat és tu­datlanokat, ugy hamar eljönne a földön a boldogság 1 korszaka. Masaryk végűi kije lentette ? hogy nincsen megelégedve a maga országa haladásával, de az összes nehézségeket--tekintetbe véve, Csehország sokat ért már el ás képes lesz magát megvédeni. Földrajzilag helyzete bizonyos hátrányokkal jár, de Svájc' pélcá j a mutatja, hogy egy ország bé­két és gazdagságot érhet el tengerpart nélkül is. Az intervju Csehország nemzeti kisebbségeiről egyetlen szó­val sem emlékezik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom