Napi Hírek, 1928. november/2
1928-11-24 [0191]
§ S z o 1 n o k ( , november 24. /Magyar Távirati Iroda/ Ma délelőtt ment végbe a kormányzó jelenlétében Szolnokon és Kunhegyesen a salgótarján-szolnoki nagyfeszültségű, távvezeték ünnepélyes üzembe helye., zése. A vezetéket az érdekelt városokkal és községekkel történt megegyezés alapján tudvalevően a Salgótarjcjáni Kőszénbánya "Részvénytársulat létesítő tte. A kormányzó 10 óra előtt néhány perccel érkezett meg autójával a varosháza elé, ahol Selyem Dezső őrnagy, helyőrségi parancsnok vezényletével díszszázad fogadta. Ezután Almássy Sándor főispán és Alexander Imre ^alispán kiséretébemx a városháza disztermébe ment, ahol a város ós vármegye előkelőségei rendkivüli díszközgyűlésre sereglettek egybe. TóTh Tamás polgármester magas szárnyalású beszédb..n üdvözölte, a kormányzót. EzutánChorin Ferenc felsőházi tag, a Salgótarjáni Kőszénbányar Részvénytársaság elnöke, ismertette a távvezeték nagy közgazdaság, jelentőségét ^ós kiemelte azokat az nrszágos gazdasági szempontokat, ame lyek a vezeték létesítését kívánatossá tették. E£y nagy vidék gyáriparának, mezőgazdaságának, kisiparosságának és lakosságának biztosit a vezeték olcsóbb, biztosabb erot ? világítást és ezzel együtt jobb megélhetést. Beszéde végén hálás köszönetet mondott a megyei és városi ""hatóságoknak, amelyek helyi érdekeiket félretéve lehetővé tették az országos jelentőségű terv megvalósítását. Különösen kiemelte Almássy Sándor főispán és Tóth Tamás polgármester lelkes közreműködését. Hangoztatta, hogy elsősorban a kormányzót illeti meg köszönet, aki az első perctol^kezave a legmelegebben karolta fel az eszmét és ma személyes jelenlétével tünteti ki a mű ^felavatását. Ezután . Söpkéz Sándor műegyetemi tanár ismertette az. energia-gazdálkodás szempontijait, amelyek az ország mai helyzetében különös súllyal esnek latba, továbbá, vázolta az ország villamosításának jelenlegi állapotát. Előadásából kidomborodott, hogy a salgótar, ján-szolnoki távvezeték messze kiemelkedik ugy teljesítő képesség, mint kivitel tekintetében az eddigi magyar villamosítási munkálatok közül és méltán büszkesége lehet a magyar villamos iparnak. A vezetékhálózat létesítése több mint egy évig tartott; ez idő alatt a munkálatok többezer embert juttattak munkaalkalomhoz. A vezetékhálózat fő ütőerét a salgótarjánszolnoki 130 kilométeres 60 ezer foltos vezeték alkotja, amelybe egyedül 600 vaggon vasat, rezet és egyéb nyersanyagot építettek be. A fővezeték kizárólag vas-oszlopokon nyugszik* Olyan nagymennyiségű energiát tud Salgótarjánból elszállítani, amely elegendő belátható időkig az egész AlföJa energia-szükségle téneK kielégítésére. A fővezetékhez már is több mint 300 kilométer hosszúságú kisebb feszültségű távvezeték csatlakozik. Többi között az egész kunhegyesi járás ic a.salgótarjáni centráléuól nyeri az áramot. A távvezetéknálózat a tervek szerint néhány éven belül több mint oc ötezer lakosnak az áramszükségletét fogja ellátni. Ezenfelül ugy teljesítőképessége, mint kivitele es kedvező helyzete következtében egyenesen hivatva van arra, hogy fo ütőere legyen a kiéoitendő országos villamoshálózatnak. /Folytatása következik/