Napi Hírek, 1928. november/2

1928-11-22 [0191]

Ellenkezőleg, az a parlament célja, hogy minden képviselő fölvesse ás kifejtse a maga gondolatát, indítványát s felfogását. Az ország szem­pontjából is fontos, hogy a közönség nyugodt legyen afelől, hogy a tör­vényekben nem hatalmi szó-érvényesül, hanem azokat érvek es ellenérvek összeütközése hozta létre. Szerinte az általános tárgyalást a bizottság­ban részletes tárgyalásnak kell megelőznie. Az előkészületien vita nem lesz szakszerű. A magasnivóju általános vita helyett a szónokok a rész­letek ellen fognak hadakozni. Ha az ellenzék megerősödik, akkor a rész­letek ellen felvonul a bizottságban is ahol a klotür ennek a bajnak az orvoslására^nem lesz _ megfelelő eszköz. Nem fogadja el Nagy Emil indítványát sem. Az angol rendszer hátrányait az angolok maguk ér­zik a legjobban, amikor Select Komit éket küldenek ki minden komplikáltabb kérdés megtárgyalásánál. Kári tartsák meg a mostani rendszert. Ha már a klotür fennáll tegyák lehetővé hogy a rostán keresztül a javaslathoz indítványokat lehessen tenni az elnökön keresztül. Maradiunk meg amellett is, hogy egy-egy szakkérdés tárgyalására a bizottság szabadon válasszon elnököt. Csák Károly az ..előadói javaslatot helyesnek tartja. \ szak­szerűség nem a legelső szempont, amelyet a törvényhozó testületeknek szem előtt kell tartaniok. A szakszerűség ás a tárgyismeret nem ugyanaz. A tárgyi ismeret megszerzésére mindenkinek időt kell adni. A.- maga részé­ről a kezdeményezés jogát fentartaná a plánumban az általános vita során. Szukségésnek tartja hogy a-javaslat szétosztása ás a plenáris tárgyalás között megfelelő ido legyen. Kisebb javaslatoknál a ház az általános vi­ta utan mindjárt részleteiben is letárgyalhatná a javaslatot. Az angol­magyar rendszert az előadói korrektivumokkal elfogadja. , Farkas Elemér szerint előzetes bizottsági tárgyalás nélkül nívós beszédet nem igen lehet mondani. A sajtónyilvánosságot nem helyes­li, mert a nyilvánossag megölője a szakszerűségnek. Rubinek álláspont­jahoz csatlakozik. Szilágyi Lajos a bizottság előtt fekvő szöveget bizonyos ga­ranciákkal ^elfogadja. Szükségesnek tartja a bizottságok gondosabb össze­állítását és bizonyos szankciókat a megjelenési kötelezettségre vonatko­zólag. Helyes, hogy-a költségvetés is először általános vitán menjen ke­resztül a plenumban. Az általános vita visszhangot kelt az ülésen, a sajtóban és az. érdekeltségek körében. Az érdekeltségek tehát megmozdulhat- 1 nak, felemelhetik a szavukat egyes kérdésekben. Időbelileg -kevéabbá kellene megkötni a képviselőket. A határozati javaslatoknál, mar a ^adás­kor különbséget kellene tenni, hogy az illető egyszerűen kéri azt kiad­ni a bizottságnak, vagy pedig pártolólag. Az uj rendszerben a nyilvános­ság felt ét lenül szükséges volna. Az indítványok feletti szavazásnál nem helyesli az elnök szelektáló jogát. A bizottsági munka után nagy reka­pituláló referátumnak kellene történnie a plánum előtt, ami utan szava-^ zással döntene a ház a> bizottsági munka elfogadásáról vagy viáAzdutasita-_ ( sáról. Az elmondottaklta 1 módosítva minden aggály nélkül hajlandó belemenni ;­rendszerváltozásba. /Folytatása következik./ v

Next

/
Oldalképek
Tartalom