Napi Hírek, 1928. november/1

1928-11-15 [0190]

/Poirr aré kamarai beszédének folytatása./ Poincaré miniszterelnök erre azzal válaszolt, hogy később alkalom nyilik e kérdés tárgyilagos megvitatására, majd igy folytatta: A kormány újjáalakításakor szinten megkisereit e, hogy több minisztérium­ba a radikálisokat hivja meg. Ezek azonban megtagadták közreműködésüket, rá:/hogy egy pillanatra már azt hitte, hogy a kormány ujjáalakitásat nem is tudia befejezni. Minden mértékadó személyiség azonban, akikkel erről beszelt, azt mondotta neki, hogy a radikálisok vonakodása ellenére is kötrele^ssége, hogy a kormány megalakítását vállalja. Mindazok, akik az angol, az olasz, a német és a belga nagykövetekkel a jóvátételi kérdés renoezéséről folyó tárgyalásokba be voltak avatva, azon a nézeten voltak, hogy e tárgyalásokat neki személyesen kell vezetnie, nehogy azt mondhas­sak a külföldön, hogy ezek a fontos tárgyalások Franciaország hibájá­ból szakadtak meg. Időközben a tárgyalások újrakezdése meg is történt. Poincaré végül arra kérte a kamarát, hogy a költségvetést mielőbb tárgyal­ja le. Végül szóvátette még azokat az összegeket is, amelyeket a pénz­ügyi bizottság a miniszter válság kitörése előtt a hadsereg és a hadi­tengerészet költségvetéséből törölt, ami konfliktust idézett elő./MTI./ :: Paris, november 15. /Wolff./ A szenátusban a kormány­nyilatkozatot Earthou igaz ságügy miniszter olvasta fel; A nyilatkoza­tot á közép ésajobboldali partok tetszéssel fogadták. A szenátus elnöke ezután ismertette a benyújtott interpellációkat, közöttük Lemery radi­kális szenátornak az angol-francia flotta egy ez menyre vonatkozó interpel­lációját. A szenátus ezután keddre napolta el magát ./MTI./ t 2 , x /-/ Pár is, november 15./Cseh Távirati Iroda./' Poi^ncaré második nyilatkozatával a kormánynyilatkozat általános vitája befejező­dött. Hozzáfogtak a benyújtott napirendi inditványok tárgyalásához, amelynek során az egyes frakciók képviselői leszögezték álláspontjukat az uj kormánnyal szemben. "• A szocialista-radikális frakció nevében Daladier kijelentette, hogy .a frakció ae akarja várni az uj kormány tetteit. Nem akarja késlel­tetni a költségvetés tárgyalásai s ezért elhatározta, hogy a mai szavazás­ban nem vesz reszt. ^ A szocialisták és (kommunisták, valamint a szocialista-republiká­nusok kijelentették, hogy a Kormány ellen fognak szavazni. A kormány mellett szólalufel a Marm-csoport, a Maginot-féle republiKánus baloldal, a független radikálisok és a nacionalista de­mokraták. A radikális baloldal Loucheur-frakciójának nagyrésze a kormány mellett foglalt állást. Ezután 330 szavazattal 129 ellenében a republikánus baloldal napírendjét _ fogadták-el, amely szerint a kamara a kormánnyal szemben bizalmat nyilvánítja. Százhuszonöt képviselő,csaknem mind szocialista­radikális ­} nem vett részt a szavazásban. • A szocialisták napirendjét, amely bizalmatlanságát fejezi ki a kormánnyal szemben. 335 szavazattal 145 szavazat elleneben elvetették s ezzel az ülés véget ért ./MTI./

Next

/
Oldalképek
Tartalom