Napi Hírek, 1928. november/1
1928-11-10 [0190]
§ S o p r o n, november 10. Sopronvármegye közigazgatási bizottsága legutóbbi ülésán Gévay-Wolff Laios alispán beszámolójában rámutatott azokra a fontos kapcsolatokra, melyek a vármegyei közigazgatás és a posta között fennállanak, s amelyek azóta, hogy a postakincstár autóbuszjáratai révén-személyszállítással is foglalkozik.forgalmi kérdésekkel erősen kibővültek. Javaslatara a közigazgatási bizottság feliratbankéri a kormánytj hogy a vármegyei közigazgatási bizottságnak hivatalból való • tagjai köze a többi hivatalos szakkörök képviselői mellé a postaiga zgatas vezetőjét is iktattassa be. Ezzel a bizottság intézkedéseit lényegesen meggyorsi -.hatnák./MTI./ § Ke 1 v r e iga z i t á s. 3» kiadásunkban az első rádiósvonatrol szóló hir helyesen igy kezdődik: Az első rádió vevőké szül ékkel felszeralt magyar vonat stb. /p/ | P á r ; i s, november 10./Magyar Távirati Iroda./ Tegnap este loincaré, miután elvállalta a kormányalakítást, a pénzügyminisztériumban tanácskozást folytatott a volt miniszterekkel, valamint Pech marsallal. akivel a keleti határ megerősítésének kérdéséről tárgyalt. A miniszterek a tanácskozás után igen optimistáknak látszottak és valamennyien biztosították Poincarét a kormányban való közreműködésükről, természetesen a négy radikális miniszternek, valamint Marinnék kivételével. Valószínű, hogy tekintettel a radikális Herriot. valamint a republikánus demokrata Marin ; '' •.*•> a közötti ellentétekre, mindkét párt részt vesz ugyan majd a kormányban, de nem vezéreinek személyével. Az excelsior értesülés, szerint a közoktatásügyi miniszteri tárcát Herriot helyett valószínűleg Lamoureux radikális-szocialista tölti be, továbbá Dávid, Durand és ese ; leg Besnard radikális szocialisták, Francois Marsall, valamint Maginot baloldali köztársaságiak vennének részt az uj kormányban. A jelen pillanatban négy betöltetlen miniszteri tárca van, A sajtó ugy véli /hogy igen valószínű, hogy az uj kormányt nem lehet a Marin által•vezetett Köztársasági demokrata unió közreműködése nélkül megalakítani. Poincaré az Elysée hivatalos kommünikéje szerint kormányát "köztársasági egyetértés" néven fogja megalakítani. Ez év június havában a radikálisok a parlamentben interpelláció formájában többször követelték, hogy a "nemzeti egység" kifejezést a fenti szavakkal hel ettesitsék. Poincaré, aki ugy véli, hogy a radikálisskközremüködésfinélkülczhe teolen, igy e formula által nyilván e pártnak kivan eleget tenni. A hivatalos kommüniké kiemeli t hogy azokat a kérdéseket illet ó>e>t, amelyekben a kamera pénzügyi bizottsága és loincaré között ellentétek merültek fel, Poincaré sohasem helyezkedett mereven a mindent vagy semmit álláspontjára. /?/ § P á r i s, november 10./Magyar Távirati Iroda./ A rocheforti repűlőgépkataszt ró fával/ ielentik a lapok, hogy a lezuhant repülőgép egy nagy /kapcsolatban / ötszáznyolcvan lóerős gép volt, amely kevéssel felszállása után ötven méter magasból ismeretlen okokból lezuhant. A gépen kát katonai pilóta ült, akiknek már csak a holttestét iud ták k i huzni a romok alc1.