Napi Hírek, 1928. november/1
1928-11-10 [0190]
§Debrecen, november 10. Hág 1919-ben történt, hogy a Szent Anna-utcai temető szélén a terrorfiuk éjjel agyonlőttek Rubin'Far-r kast, a Vas- és Rézbutárgyár igazgatóját. Fia Rubin Béla, akit szintén ki akartak végezni, futásnak eredt. Menekülés közben az egyik üres sírgödörbe zuhant és igy menekült meg a biztos haláltól. A kommunizmus után a biróság a hét terrorfiu közül csak Reinhanmer Rezső felett itélkezhete tt, akit tizenötévi fegyházra Ítéltek. A Szántóféle kommunista öszszeesküvés tagjai között kétévi fegyházra itélt Papp Gyula most szabadult volna ki. Kiderült azonban, hogy a debreceni ügyészség ellene annak idején Rubin Farkas meggyilkolásában való részesség miatt körözőlevelet adott ki. Papp Gyula lakatossegéd ; volt forradalmi törvényszéki elnököt Debrecenbe hozták, ahol a vizsgalóbiró előtt bevallotta, hogy Rubin igazgató meggyilkolásában része volt* Papp Gyula ellen, akit a vizsgalóbiró letartóztatott, gyilkosságban való részesség és gyilkosság bűntettének kísérlete miatt indult meg az el járás./MTI./ §Debrecen, november 10» A debreceni református egyház csütörtökön délután díszülésen ünnepelte Szele György lelkészt lelíceszkedésének huszonötödik évfordulója alkalmából. A jubilánst Baltazár püspök üdvözölte, maid Nagy József főgondnok és Juhász Nagy Sándor főjegyző köszöntötték Szele Györgyöt . aki meghatottan köszönte meg az ünneplést. Este a Dóczy^intézet internátusában bankettet rendeztek a jubiláló lelkész tisztel tére./MTI./ ^Debrecen, november 10. A protestáns világszövetség főtitkára a szövetség nevében levelet intézett Baltazár püspökhöz, amelyben megköszöni a szövetség debreceni fogadtatását, s felkéri, hogy a jövőév pünkösd ünnepén Speyerben tartandó birodalmi ünnepélyen mondja az ünnepi beszédet. Baltazár püspök a felkérésnek eleget tesz./MTI./ § B e r I i n, november 10. A berlini egyetemen a téli szemeszterben dr. Farkas Gyula egyetemi tanár, a berlini magyar tudománvos intézet igaZgatéia, a magyar-német irodalmi kapcsolatok történetéről 1 , dr. Moor Elemér egyetemi lektor a magyar nyelvről, dr. Schünemann Konrád egyetemi mag ntanár a német-osztrák történelmi befolyásról Magyarországra tart előadást./MTI./ §Debrecen, november 10. Zimmer Lajos városi szociáldemokrata bizottsági tag mult év novemberében Györki Imre országgyűlési képviselő politikai beszámolója alkalmából a Munkásotthonban felszólalása alkalmával a következő kijelentést tette: "Ha kell, ágyúval vonulnak be a kapitalisták fellegvárába, a városházira/' Az ügyeletes ' rendőrtisztviselő^ gyűlést erre betiltotta és feljelentést tett Zimmer Lajos ellen. A deoreceni törvényszékLtárgyalta Zimmer Lajos ügyét, akit a terhelő vallomások utan izgatásban mondott ki bűnösnek és ezért egyévi fogházra ítélte. Az ügyász es az elitélt felebbezett./MTI./