Napi Hírek, 1928. november/1

1928-11-07 [0190]

/::/ Newyork, november 7. #Wolff/ A. Newyork Herald és a Newyork Tribüné jelentése szerint Coolidge elnök fogadta a sajtó képviselőit. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok külügyi kapcsolatai sokkal jobbak mint évek­kel ezelőtt voltak. A jövő márciusban sorrakerülő kormányváltozás alkalmá­val az uj elnök előkészületeket tesz arra, hogy a nagy és kisebb álla­mokkal -köztük Mexikóval is - barátságos viszonyt létesitsen. A Kinával való viszony is annyira javult, hogy felmerült az a gondolat, hogy az Egyesült Államok ottani ügyvivőségét nagykövetséggé alakitsák át. A leg­utóbbi évek alatt tapasztalt kinai belső zavarok alatt egyes amerikai kö­rök, de idegen nagyhatalmak is óriási nyomást igyekeztek kifejteni abban az irányban, hogy az Egyesült államok katonailag avatkozzék bele Kina bel­ső viszonyaiba. Ezt azonban már eleve elutasítottuk - mondotta Coolidge ­és kizárólag az amerikai érdekek védelmére szorítkoztunk. /MTl/ /:: Genf, november 7./Wolff/ Abból az alkalomból, hogy Hoovert, az Egyesült Államok elnökévé választották, azokban a körökben, amelyek: mindig súlyt helyeztek arra, hogy a népszövetség együttműködjék az Egyesült Álla­mokkal, emlékeztetnek arra, hogy Hoover abban a beszédében, amelyet je­lölésének elfogadásakor tartott, a közgazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés továbbvitele mellett foglalt állást. Hoover mint a kereske­delemügyi minisztérium vezetője valóban eddig is meglehetősen kivette ré­szét azoknak az amerikai küldöttségeknek munkájából, akik ebben az irányban dolgoztak és amelyeknek tagjai közel álltakjhozzá. Mindebből azt a követ­keztetést vonják le, hogy tekintet nélkül arra, hogy az Egyesült Államok politikailag nem vesznek részt a népszövetség munkájában, az általános gyakorlati és technikai kérdések iránt a legutóbbi időben tanusitott foko­zott közreműködése a jövőben növekedni fog és minden bizonnyal részt fog venni a leszerelési probléma megoldásában.is. /MTl/ $ A pénzügyminiszter rendeletet aaott ki,~amely hivatalos lap,W .-^ . szamában fog megjelenni és november 15-én lép é&etbej­egyes hangszerek fényüzésiLadó kötelezettségének ujabb szabályozásáról. A nagyobb hangszerek, különösen pedig a zongora és pianino fényűzési forgalmi adóterhének mérséklésével a pénzügyminiszter az érde­kelt adófizetők és vásárlók régi keletű kivánságait teljesiti. Evvel a rendelettel engedélyezett mérséklés kb. 50 szazaiékos adótehercsökkenést jelent. A rendeletet ugyanis a diszités nélküli.zongorák.és pianinok, továbbá harmoniumok után eddig fizetett fényűzési forgalmi ado 10 százalékos kulcsát 5t százalékra szállítja le. Csak a diszites, vagyis drágább kivitelű zongorákra és pianinokra tartja fenn továbbra is a 10 százalékos adókulcsot. _ A cimbalomra a rendelet 1000 pengős értékhatárt állapit meg, ennélfogva ezután csak az a cimbalom esik 10 százalékos fényűzési forgalmi adó alá, amelynek eladási ára ennél nagyobb. :„«*«~wMr A rendeletnek az az intézkedése, hogy a zongoráknak es pianinoknfck a magánosok közti átruházása is fényűzési forgalmi adó ala esik, i.nem ujitls, csupán, fentartása a jelenleg is hatályban levő szabályoknak. /MTI/ /.forgalmi - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom