Napi Hírek, 1928. november/1
1928-11-06 [0190]
§ Miskolc, november 6. Miklós János cserép? falusi napszámos a község mellett vályognak való földet ásott."]. nagy földtömeg omlott .s mire ki szabaditották,meghalt. A nyomozás megindult. /MTl/ -J § Miskolc, november 6. Sáfrány András 60 éves sajókazai lakos az erdőből fát szállitott. Hazafelé jövet a lejtőn megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a kocsi kerekei alá került. Sérüléseibe ma belehalt. /MTl/ § Miskolc, november 6. Szűcs László 66 évesAkerülő régebb idő óta haragban volt Ardai László jómódú gazdával. Ardai ma hajnalban vadászatról hazafelé tartott és a falu határában Szűcs László lesből agyonlőtte. A gyilkos kerülő elmenekült. /MTl/ § Miskolc, november 6.Ma reggel a sajóecsegi halászok a Sajóból egy csizmába szoritott s már oszlásnak induló emberi ballábat fogtak ki. Valószinünek tartják, hogy az 1927.évben eltűnt Kiss Lajos putnoki'lakos testrészéről van szó, amit az is bizonyít, hogy a csizma húzójában K.L. monogrammot találtak. A nyomozás megindult. /MTl/ Pár i s, november 6. /h^vas/ A parlamentet ma megnyitották. A kamara elhatározta, hogy megválasztja uj elnökségét és bizottságot küld ki Rosse es Ricklin autonómista képviselők ügyélen, akiknek elitélése képviselői mandatumtrfc elvesztését vonná maga után. A kamara ezt megelőzően elvetette a kommunistáknak azt az indítványát, hogy az uj kormány megalakulásáig ne döntsenek ebben a kérdésben. A kamara este 6 órakor ismét összeült. /MTI/ "* ~ " • Bécs, november 6./Bécsi Távirati Iroda/ A köztársaság fennállásának tízéves évfordulója alkalmából vasárnap, november 11-én este katonai faklyásmenetet rendeznek a Ballhausplatzon. A felvonulást zenés takaródó fogja követni a városháza, a tartományi kormány és a hadügyminisztérium épU. lete előtt. Az Operaházban este díszelőadás lesz. Másnap-a tulajdonképeni évforduló napján az István-templomban Piffl bibomok-érsek ünnepélyes miset celebrál. Az isilentisztelet után két zászlóalj diszmenetben vonul el a szövetségi elnök elfltt, aki ezután egymásután fogadja a nemzeti tanács, a szövetségi tanács, a szövetségi kormány elnökeit és a diplomáciai testület doyenjeit . Déli egy órakor a nemzeti tanács ünnepi ülést tart. Délután dr.Haimsch szövetségi elnök nagyarányú fogadást rendez. /MTI/