Napi Hírek, 1928. október
1928-10-25 [0188]
ÍJ s , c s,október 25. Tegnap délután hat éra 45 perckor mintegy husz fobol allo egyetemi hallgató a portás eltávclitásavai be akart hatolni a gyermekklinikára. Az előadást tartó Heini Pál professzor erélyes fel szólítására az egyetemi hallgatók eltávoztak, úgyhogy a hely szinre érkezett rendőrség mar senkit sem talált ott. A rendőrség a kiha>< si eljarts lefolytatása végett meginditja a nyomozást. 3 .,, ' A Fa r |gg?l a központi egyetem előtt igazoltatásba kezdtek a diakok. A rendőri készültség megjelenésére azonban az igazolók eltűntek. Imre József _ rektor elrendelt, az egyetem és a menza bezárását. Délelőtt 10 órakor mintegy százötven főnyi hallgató |ült össze a kórbonctani klinika melletti terén ahol csendesjn tüntettek és végigjárták az összes klinikákat. A rmodon készültség ebben megakadályozta őket. Ezután kisebb csoportokba y.rodv. uibtfl a központi egyetem .lé vonultak, ahol a Himnuszt énekelteK es felszolitás nélkül cs^ndbo^ szétoszlottak. A kapitányság vezetője délelőtt 10 órára magáhoáhivatta az ifjasági egyesületek vezetőit ás szigorúan figyelmeztette- őket, hogy a rendőrség semmiféle rendzavarást nem fog ultiéi. A bajtársi szövetségek vezetői megigérfók, hogy az _ ifjúságot mmeen rendelkezésre álló eszközzel vissza fogjak tartani., minden további kilengéstől. A rendőrség ma délután r.ndeLLt adott ki. a.a,Ívben a legszigorúbban eltilt ja az utcai csoportosulást és felvonulás t./MTI./ y^, r § A Meteorológiai Intézet jelgnti október 25-én este 10 órakor: A helyzet lényegében változatlan. A keleti nagy légnyomással szembwn a kis légnyomás centruma Izland és Skócia között az Óceánon tartózkodik. Prognózis: Az időjárásban lényeges változás n.m várható. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a földmivelésügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy .' dr.homoród-almási Gothárd Kálmán nyugalmazott helyettes államtitkárnak a foldmivelásügy érdekében kif^jt&tt buzgó szolgálataiért elismerése tudtul adassék. _§ A ! agyar Távirati Iroda jelenti:A kormányzó a földmivelésügyi miniszter előterjesztésére a vízügyi mérnöki tiszti személyzet létszámában Maurer Gyula helyettes államtitkári cimmel felruházott miniszteri tanácsolt.a budapesti Országos Kereskedelmi ás ipari kikötő kormánybiztosát helyettes államtitkárrá kinevezte. §_A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a külügy mini sztár ium_ ideiglenes vezetésével megbizott népjóléti és munkaügyi miniszt-r előterjesztésére Gerhardt Rezső számvevőségi igazgatónak az V.fizetési osztály jellegét adományozta. § A agyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a föld mi ve lésügyi miniszter előterjesztésére Tesohner Miklós miniszteri segédhivatali igaz.gatónak nyugalombahelyezése alkalmából sokévi buzgó szolgálata elismeréséül a miniszteri segédhivatali főigazgatói ciiuet adományozta./MTI./