Napi Hírek, 1928. október
1928-10-13 [0188]
/ Gróf Bethlen István^balfi beszédének I. folytatása/ Önök túlnyomó többségben régi hazájuk mellett nyilatkoztak, ami ^egyúttal bizonyítéka ainak, hogy e haza területe nag/részének lakos ságát akarata ellenére csatoltak át más államokhoz. De bizonyítéka annak is, hogy amennyiben ezt a lakosságot megkérdezték volnam ugy Magyarország mellett nyilatkzott volna meg. Már pedig ez á népszavazás nehéz időkben történt. Még élénken élt emlékezetünkben a vörös terroir, amely mindet elkövetett^ hogy derék német népünket ^agyarországt ól eltántorítsa. Gazdasági életünk es pénzügyünk összeomlása előtt állottunk és bizonyára ez a helyzet nem volt alkalmas arra, hogy Magyarország mellett teremtsen hangulat tot...Es mégis Önök Magyarország mellett szállottak síkra és én most elhozom Önöknek e haza magyar többségének köszönetét a népszavazás alkalmával tanusit'ott magatartásukért. - De azt hiszem, hogy a magyar nemzet hálájának két irány ben kell megnyilvánulnia Önökkel szemben. A magyar kormánynak mindent el kell kö vetnie, hogy gazdasági nehézségeink közepette segítségükre lehesenn. hogy Önök mindent, pótolhassanak, amit faj testvéreiknek más országhoz való csatolása'által elvesztettek. De mas irányban is hálára vagyunk Önöknek kötelezve. Meg kell szűnnie, el kell némálnia minden bizalmatlanságnak- azokkal a nem-magyar anyanyelvű állampolgárainkkal szemben, akik arra törekszenek, hogy a közélet elismerje azt a jogukat, hogy anyanyelvükön ta nulhassanak. - Többizben kijelentettem már, hogy az államnyelv és az anyanyelv között olyan viszonynak kell lenni, mint a barátok és testvérek között, s issmételton hangoztattam már, hogy az anyanyelvhez való ragaszkodás és a hazafiság nem ellentétes egymással. Gyakran láttam, hogy olyan polgáraink, habar'egy.szót som tudnak'magyarul, hűséges hazafiak és láttam hogy emberek, akik egy szót'som beszéltek másként mint magyarul, nehéz időiében elárulták hazaiukat. Az államnak nem érdeke, hogy 1 o'cgonnyolvü polgárait mogmagyarositsa, az államnak csupán az az érdeke, hogy minden polgára egyformán jó és lojális patrióta legyen. Az*államnak nem érdeke * az, hogy másnyelvü polgárainak anyanyelvét elnyomja, Csak egy érdeke ven, az, hogy minden polgára, bármily anyanyelvű legyen is, lojálisán és hűségesen nyilatkoznék meg mellette. - Ugyanakkor azonban Önöknek érdeke az, hogy megtanulhassák az állam nyelvet, hiszen ez Önöknek és gyermekeiknek válik előnyére, ha anyanyelvük mellett az állam nyelvét is beszélik, önöknek is az az érdekük, hogy magyarok és németek összefogva k^zet kézvovéve egyetértésben dolgozhassanak a hazáért. De ha azt mondom, hogy Onökncki is előnyére van, ha.iskoláikban az államnyelvét is tanítlak, mindjárt meg kell mondanom azt is, hogy a népiskoláknak nem szabad egyszerű nyelvi iskoláknak lenni. GyormokoiKnck kell hogy módjuk legyen aiihoZj hogy anyanyelvükön sajáthitjiássák el az. élethez szükséges ismereteket, LZ a kultúrpolitikája a mai kor? mánynak és ezt a politikát fogja folytatni a iövobOn is. Senkinek sincs joga ezt kétségbovonni és ha valaki mégis megteszi, akkor vagy rosszul van informálva, vagy gonosz szándékkal közeledik Önökhöz azzal a céllal, hogy Önök között magyarnyelvű polgártársaik k irántbizalmatlanságot szítson. Rendkívül hátrányára lenne nemzeti kisebbségeinknek, hogyha őket azonositanák azokkal a gonosz szándékú emberekkel, akik propagandát csinálnak a magyar többség ellen. /Folytatása következik/