Napi Hírek, 1928. október

1928-10-10 [0188]

p § P á r i s október 10./Magyar Távirati Iroda/ A lapok je­lentik, hogy a Quai d'Orsay Briand tábollétében semminemű felvilágo­sítást sem hajlandó adni Horan amerikai ujságiró ügyében, akit tud­valevőleg a rendőrség tegnap kiutasított, A sajtó megállapítja, hogy Horan maga csak mint egys2erü közvetítő szerepelt és az okmányt maga az amerikai laptröst feje, Hearst szerezte meg Parisban jártakor;, Amerikai újságírói körökben kijelentik, hogy az okmány nem lopásj^í'tem megvásárlás utján jutott Hearst kezébe, hanem azt önként adta át az amerikai újságírónak egy személyiség, akinek birtokában volt. Az Excelsior értesülése szerint az okmány a népszövetságben működő franeia titkárságnak egy sokszorosított példánya volt. Ugyan­csak az'Bxcelsior közli Coolidge elnök állásfoglalását ez ügyben, aki szarint, bár Amerika meg akarja védelmezni polgárainak biztonságsat, a Horan-ügy csupán a francia kormányra tartozik és nem teszi indo­kolttá Amerika közbelépését. p § P á r i s, október 10./Magyar Távirati Iroda/ Jt Petit Pári­sién jelenti, hogy a párisi törvényszék a gloseli hamisitási pörben a tárgyalást november 6.-ra tűzte ki, A lap lyoni jelentése szerint So­dermann dr. svéd tudós, a gloselisták egyik külföldi főjvezére, ma este Parisba érkezik, ahol Reinachval és Lotűnal együtt meg fogja beszélni a gloseli ^leleteknek a nyilvánosság előtt való megvédeÍmezésében köve­touuc eljárási, A Populaire a gloseli rétegek keletkezésének eddig ismeretlen történetét adja elő. Eszerint az egész prehistoriai réteg III. Napóleon császárig vezethető vissza* A császárnak beteges gyöngéje volt az archo­logia, bar nem értett a tárgyhoz. Mikor egy ízben Auvergneben járt, környezete egy arcneologus ' egy igen . ügyes kézműves segítsé­gével a Qerbovio melletti fennsíkon nagy római archeológiai leletréteget rendozett be számára. A csalásról annak idején mindenki tudott, kivéve a császárt, aki igém érdeklődött a mesterségesen rendezett ásatások iránt s ő sajátkezüleg is emelt ki egyes tárgyakat a földből. A Császár szub­venciót is adományozott az ásatások kiterjesztésére' és így, mivel a mun­kákat a császár érdeklődése miatt folytatni kellett, létrehozták Glosel­bon is a mesterséges leleteket. Vichy fürdőhelyen még r élnek öreg embe­rek, akik,minderre és önnek kapcsán a császárról szóló számos anekdo­tára is jol emlékeznek, p ' § P á r i s, október 10,/Magyar Távirati Iroda/A lapok jelen­tik, hogy a kinai nacionalista kormány Sanghaiban egyezségre lépett'a francia kormánnyal, s ez-zol rendezte az 1927 évi nanlcingi incidenst-, Kí­na az egyezménybon sajnálkozását fejezi ki 'Franciaország pedig megújít­ja a szerződések roviziójára tett igárotoit. p § P á r i s, októbor 10,/Magyar Távirati Iroda/ A Le Matin jolonti Clermont-Forrandból, hogy a legöregebb francia bérkocsis, a 83 éves Pradoleix tegnap felesége és 60 éves lovászinasa kíséretében fiakkerével útnak indult Rómába. Azt reméli, hogy egy hónap leforgása alatt megteszi az utat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom