Napi Hírek, 1928. szeptember/2
1928-09-25 [0187]
:: Bomba y,szep ember 25. /Wolff./ Karachib---c / l jelentik, hogy Hühncfcld báró az Európa repülőgéppel Bushirból jövet ott leszállt. Útját az éjszaka folyamán tette mcg./lITI./ /népszövetségi közgyűlés - folyt] Utalt Müll-r kancellár közgyűlési . beszédére, aki sürgette, hogy végleges állást foglaljanak az első lesze. elési értekezlet egybehivása tárgyában és hogy gondoskodjanak arról, hogy a leszerelési értekezlet előkészitőbizottságának technikai munkálatait most már haladéktalanul befejezzék. A kancellár hozzátette felszólalása alkalmával, hogy az első leszerelési értekezlet elé azt a feladatot kell kitűzni, hogy első lépésként számbavehető mértékben cs ökkéntse /mostani szinvonalat, mégpedig ugy szárazen,mint vizén / a fegyverkezés / és a levegőben, továbbá, hogy a fegyverkezésre vonatkozólag biztosítsák a legnagyobb nyilvánosságot, A harmadik főbizottság tárgyalásai során a német delegáció ezeket az óhajokat formális indítványba foglalta. A német delegáció mélyen sajnálja, hogy javaslatait nem fogadták el. A javaslattal szembon kétféle szempontból hoztak, fel érvejet; kifogást tettek ama végső következtetés ellen, amelyet Németország saját leszerelésének tenyere alapitott, amennyibe n kritika tárgyává teszik a német leszórölési kötelezettségek teljesítésének módját, másrészt gyengíteni igyekeztek e leszerelés jelentőségét és mértékét. Emellett meglepő kishitüséggcl és tartózkodással ítélték meg azokat a lehetőségeket, amelyek ma az általános leszerelés hatályos megkezdést, tekintetében fonnállanalc, A technikai és politikai nehézségekre utaltak, amely&k útját állják annak, hogy gyorsan elérhessék az általános leszerelés első szálraszát; nem tanác-öosnak, sőt veszélyesnek mondották azt, hogy a német dcli'gáció ó-.ajához képest i konkrét intézkedéseket tegyenek , Ezek az ellenvetések nem győzték meg a némot delegációt és ezért kénytelenek fentártani eredeti álláspontjukat. Bornstorff gróf ezután részletes adatokkal feizói$ritotta f hegy Németország teljes mértékben eleget tett leszerelési kötelezettségeinek és hogy Németország katonai felszerelésének mai állapota nem jelent komoly _ erőtényezőt, - Á német nép - áolytatta Bcrnstorff - keserűséggel fogadja, hogy a leszerelés tgrén tett lojális erőfeszítéscit nem ismerik cl, sőt a vcrsaillesi szerződés által rárótt védcrősZorvözet mcgalakifásából ellene irányuló]^ kovácsolnak, L.Ő^-V^AOJÍJ' - ELm fogadhatom el - folytatta Bernstorff - a pillanatnyi politikai helyzetre támaszkodó ellenérvet s-m, amelynek alapján a német javaslatokat visszautasították. A közgyűlés előtt * fekvő határozati javaslat is kénytelen bevezető részé en megállapítani aztba tagadhatatlan tényt, hogy az államok biztonságának jclcnclegi feltételei már ma lehetővé teszik az első egyezmény megkötését. /Folytatása köv e tkezik./