Napi Hírek, 1928. szeptember/2
1928-09-23 [0187]
§Békéscsa ba, szeptember 23. Bud János közgazdasági mi-~ niszter a vasárnapot kerületének székhelyén töltötte ós több látogatást tett a városban. A kíséretében lévő Szabóky Alajos és Maycr Károly államtitkárokkal ^valamint az országgyűlési képviselőkkel felkereste a különböző gazdasági szervezeteket és testülezeket s mindenütt nagy hallgatóság előtt részletesen foglalkozott•az illető társadalmi rétegeket . érdeklő kérdésekkel. Belelőtt elsőnek a Népházban, majd Erzsébothelycn a ; Rosírrayendéglőbon összegyűlt különböző társasköröknél tett látogatást és itt ^l^^M^PJSijfztcnciák állami támogatásának szükségességéről szólott. •McgtckintctteN^zjitcu^ a város határában k vő több mintL 20 holdnyi területet, amelyet ebben az évben kisérletképen rizzsel vetettek be , majd' a kereskedelmi csarnok alapkőletételének ümnepélyén mondott beszedet. "Délután előbb a kisgazda-egyletben, majd az iparos egyletben tett látogatást és mindkét helyen hosszabb beszédben foglalkozott gazdasági életünk . reorganizálásának kérdésével. Hangsúlyozta többek között, hogy sokan félreértik azt az uj szerepkört, amelyet vállalt. Nem hatáskörök megszüntetéséről vagy elvételéről van szó, hanem arról, hogy legyen valaki, aki egységesen fogja össze a gazdasági kérdéseket a legközvetlenebb kapcsalatba jutva a gazdasági érdekeltségekkcl, meg-' állapítsa azt az űgysógcs tervet, amely gazdasági életünk javulásához vezet. Programjának fő irányelvét a termelésnek: minden oldalon való fokozásában és az értékesítési lehetőségek, valamint a külföldi piacok biztosításában jólölte meg. A minisztert mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták választóik s biztosították bizalmukról és ragaszkodásukról. Bélben Beliczey Géza felsőházi tag láttjt vendégül ebédre a közgazdasági minisztert, aki^a késő délutáni órákban Gyulára ment át és meglátogatta Kovacsics Dezső főispánt, majd az cfjsti személyvonattal visszautazott a fővárosba, /MTl/ ,/ ,.. ' p á.r i s, szeptember 23. /Wolff/• Franciaországban az-elmúlt eiiel »-l igen hűvösre fordult az időjárás. Egyes vidékekről, • Cbarolles környékéről azt jelentik, íiogy éjszaka fagyott. g § G e nf, szeptember 23./Magyar Távirati Iroda/ A IV, főbizottság szombaton este háromnegyed tizenegy órakor egybeült és éjfél utánig tárgyalva elintézte az uj népszövetségi palota építkezéséről szóló határozati javaslatot.