Napi Hírek, 1928. szeptember/1
1928-09-11 [0186]
§ Róma. szoptombor 11./Magyar Távirati Iroda/ A perugiai "bgyítemen tanult magyar hallgatók, akik jelenleg Rómában tanulmányúton vannak, kihallgatáson jelentek meg a pápánál, aki a diákokat bár a vatikáni fogadások szünetelnek, fogadta, A diákokat Luttor Ferenc, a vatikáni követség kánonjogi tanácsosa és G erevioh Tibor a Somai Magyar Akadémia igazgatója vczett ték a pápa olé f akinek érdeklődésére Gorovloh Tibor részletesen vázolta az ősszel megnyiló Római Magyar Akadémia tervezetét és ama kulturális munkát/ amelyet az Akadémia a jövőben kifojt. Berlin, szoptombor 11. /wolff/ A külpolitikai kőnyomatos laptudósító foglalkozik Briand bőszedével. Bevezetőben rámutat arra, hogy Brianiff beszédet az egész német sajtó, de a világ közvéleményének cbjektiv része is idegenkedéssel fogadta,- amely idegenkedést nem tudta megszüntetni Briandnak később a lapok előtt tett nyilatkozata sem, A továbbiak során a tudósi tó a következőket mondja: Briand körülbelül azt mondotta, hogy Németország leszerelése lényegé- . ben csak anyagi, továbbá, hogy a leszerelés sokáig tartott ugy hogy bizonyos ösztökélésre volt szükség. Briandnak a szellemi leszerelés szükségességét célzó utalásait ezzel kapcsolatban másképen értelmezni nem lehet, minthogy az erkölcsi leszerelés mai állapota Németországban nem kielégitő. Rámutat azután a tudósitó arra, hogy Németország véderejét a versaiilesi szerződésben szabták meg. Tekintettel a feladat nagyságára és nehézekességére nem lehet komolyan állitani a leszerelés elhúzódását, mert hiszen a hadianyag szétrombolását célzó határozmányokat már 1923-ban 95 fo-ig telje sitették. Mindegy az, hogy ki^erőszakolták-e vagy sem a haderő létszámát, a hadsereg mai csökkentett létszáma olyan tény, amelyet minden más hatalomnak szem előtt kellene tartani a, és lét számcsökkentő rendelkezéseiben róla kellene példát vonnie. Hol vannak azok a német tartalékok, amelyekre Briand utalt? Nyilván összetéveszti az emberanyag és a hadianyag fogalmát, beleértve a fegyverkezési ipart is. A modern katonai viszonyok közctf az egyiknek vagy másiknak védtelennek kell lennie és a fegyverkezési ipar ujjáteremtése éveket venne igénybe Németországban, de ezt még tervezni som lehetne anélkül, hogy az egész világ ne látna benne vétséget a szerződéses kötelezettségek Gllen. /Folytatása következik/ t a