Napi Hírek, 1928. augusztus/2
1928-08-25 [0185]
Közben a mentők igyekeztek rendet teremteni a khaoszban, Hivel a szerencsétlenség a nap legforgalmasabb órájában történt - mert ft és hat ora között száz- meg százezer ember utazik Newyork északi részéből Iroocklyn felé és vis#& - a következmények néhány perc múlva az egész varosban eszreyehetőek voltak. Minden nagyobb állomáson megakadt a forgalom es a rendőrség csak nagy fáradsággal tudta a mindkét irányban özönlő embertömeget mas közlekedési eszközök használatára rábirni s a pámíot elháritani. Á szerencsétlenségnek alyan nagy volt a hatása az egész városban, hogy a reggeli lapokban a katasztrófa íeirása megelőzi mégljellogg Parisba érkezéséről szóló jelentéseket és a választási hireket is./MTI./ ^,_. ( § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A ceglédi állami leánynevelő otthonról több napilapban megjelent cikkben foglaltakkal szemben hivatalos helyről vett értesülés szerint az intézetben mindössze annyi történt, hegy három növendék, akiket az igazgató fegyelemsértés miatt elkülönített, ezért toporzékolni kezdett s hangos lárma közben az ablakokat beverve, néhány bútordarabot összetört. ivei a most berendezés alatt álló intézet női felügyelő személyzete a három növendéket megfékezni nem tudta az igazgatóság' karhatalmat vett igénybe. A három önmagáról megfeledkezett növendék azonban a karhatalomra is rátámadett és így őket az illetékes kecskeméti biróság elé kellett állitani. Egy szó sem igaz a bból, hogy a többi növendék., lázongott vagy a legcsekélyebb módon is \a \veze'foseggel'""szembészáTTt~7ölna>. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Mayer János földmivelésügyi miniszter aki ezidőszerint Hévizén üdül, csütörtökön délután kíséretével megszemlélte a Mária-telepi Stadler-féle mintabaromfitelepet s a látottak utan a legnagyobb elismerésben részesítette a mintatelep vezetőségét. Pénteken, augusztus 24-én, a földmivelásügyi miniszter kíséretével Sárvárra utazott, ahol a délelőtt folyamán a berki dűlőben és a cukorgyár körül megtekintette a Rába-szabályozási munkálatokat, majd az ikex^vár i J *JMafr»í»gw»l és a gróf Batthyány-kastélyban létesitett hadigondczótelepfet szemlélte meg. Innen Ealassamedgyesre ment s itt megvizsgálta a •ába által okozott karokat, délután pedig a Nick község melletti rábatcroki gátakat nézte meg..A földmivelásügyi miniszter megtekintő 1 te még a patyi kultúrházat, majd a pusztalánci•mezőgazdasági tejipari szakiskolát, azután visszatért kíséretével Kévizre.