Napi Hírek, 1928. augusztus/2
1928-08-23 [0185]
P _ §Pans, augusztus 23./Magyar Távirati Iroda/ A le Temps londoni telefonj elentést közöl, mely szerint az amerikai massachusettsi egyetem egyik jogi tanára előadást tartott s abban élesen támadta a Kellog-egyezményt.melynek eredeti formáját teljesen megváltoztatták a francia és angol hozzáadások s amely Amerikát könnyen belesodorhatja esetlegesen eljövendő európai háborúkban való részvételre. A professzor kijelentette, hogy az amerikai szenátus toDDségeneuc is valószínűleg •*• ugyanez a véleménye s az egyezmény ratifikálását ugyanazzal az indokolással utasitja majd el, amellyel 1920-ban a versaillesi szerződés ratifikálását elutasította. p § Paris, augusztus 23. /Magyar Távirati Iroda/ A Journal de lebats jelentése szerint a nemzetközi diákkongresszus zárt ülésén, amelyen csak a diakkuldottségck elnökei vettek részt, döntöttek a két német diákegyesülét felvételéről. A határozat szerint a két diákegyesület egyiko sem felel meg azolcnalc • a kívánalmaknak, amelyeket a szövetségben való rendes tagsáp- elcir s ezért csak egyszerű gyakorlati együttműködésről lehet szó, nem pedig végleges felvételről. E határozatot a francia delegátus terjesztette elő, szemben az angol delegátus javaslatával ,|_ j a kérdés tárgyalásának jövő évre való halasztását kérte. A tanács a francia határozatot fogadta el. /_<?bA.-'..' P § Paris, augusztus 23. /Magyar Távirati Iroda/ A Le Temps jelentése szerint a itellog-egyezmény aláírásának szertartását - amelyet hétfőn délután 3 órakor tartanak - Briánd rövid beszéddel nyitja meg. Az aláirás a francia abc szerint^a következő sorrendben történik: Németország, Amerika, Belgium, Franciaország, Anglia a dominiumokkal együtt, Olaszország, Japán, Lengyel»rszág, Csehszlovákia, A Parisban képviselettel biró államok Parisban tartózkodó diplomatáit vendégül hivják meg az aláirásra. Az aláiró államok képviselőinek legkésőbb vasárnap estig meg kell érkezniök Parisba, mert ekkor lesz az amerikai nagykövetségen az a vacsora, amelyet Kell*g ad az aláirók tiszteletére s amely már mintegy előjátéka az aláirási szertartásnak. P § Paris, augusztus 23. /Magyar Távirati Iroda/ A Liberté a Chikago Tribüné hirét ismerteti, mely szerint G-cuch angol tábornak, aki a világháborúban a francia fronton, valamint Gallipclinál és Egyiptomban tüntette ki magát, más kenyérkereset hijján, egy québeci szállóban mint mosogató keresi kenyerét. A francia lap fentartással közli a hirt, mert érthetetlennek tartja, hogy a tábornok törvény szerint járó nyugdija nem elég anyagi életének biztosítására.