Napi Hírek, 1928. augusztus/1

1928-08-06 [0184]

Athén, augusztus 6» /Havas/ Venizelos minisztereinek Arta­ban tartott "beszédében kijelentette, hogy Görögország külpolitikájának: egyedüli célja a béke. /MTl/ :: Genf , augusztus 6. /Wolff/ A szovjetunió Csicserin aláírá­sával küldött jegyzékében elfogadta a népszövetségi főtitkárnak a nemzet­közi gazdasági statisztikai értelcezloten való részvételre szóló meghiv~á$át. Az értekezletet november 26-ára tervezik. Mint ismeretes, néhány nappel ezelőtt Mexikó jelentette be a népszövetség tagállamai közül elsőnek az ér­tekezleten való részvételét, /MTI/ § A Nemzeti Színház igazgatósága és személyzete nagy veszte ségé­n3k fájdalmas érzésével jelenti, hogy Hetei Bakó László, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Petőfi Társaság tagja stb, ez év augusztus 5-én reggel hosszas betegség után csendesen elhunyt. Több mint három évtizeden át volt £ magyar színjátszásnak és a TvTmzoti Szinház színpadának erőssége, aki igaz magyar lelkesedéssel , olt­hatatlan szeretettol és gazdag művészi oror'menyekkel szolgálta a magyar kultúrát. Temetése a Nemzeti Szinház előcsarnokából augusztus 7-én délután 3 órakor lesz és a megboldogult földi maradványait a Kerepesi-uti temető­bon.a főváros által adományozott diszeirhelyen helyezik örök nyugalomra. :: P á r i s , augusztus 6. /'.íolff/ Az Indopacifique ügynök­ság jelenti Tokióból: A mukdeni kormány küldötte elutazott lokiobol. Ez megerősíti, hogy a nacionalistákkal Tokióban kezdett tárgyalások pilla* na tnyilag félbe sz áka d t ak. / HIT 1/ :: Genf , augusztus 6. /.Voiff/ A népszövetségi tanács augusz­tus 30-án kezdődő 51. ülésszakát a finn tanácstag, valószínűleg Pro^op külügyminiszter nyitja meg. aki mint uj tanácselnök egyúttal szeptember^ 3-án megnyitóbeszéddel fogja bevezetni a kilencedik népszövetségi kozgyu­lést. Az ideiglenes napirenden 28 pont van, közöttük fontos politikai kérdések is, igy Eeelaerts van Plokland holland külügyminiszter jelentése a lengy .1-litván tárgyalások állásáról, Érdekesek még a különböze ki­s.bbs'gi panaszol. Ezek között van a német népszövetségnek a lengyel fel­ső szilé ziad biztonsági viszonyok és az iskolakérdés ügyében benyújtott pa­nasza, amelyek a késői benyújtás miatt a tanács legutolsó ülésen mar nem voltak elintézhetők, továbbá a litván kormánynak meg ugyancsak elintézet­len panasza a vilnai litván kisebbségekkel való bánásmód ügyében. /Folytatása követkézL ./

Next

/
Oldalképek
Tartalom