Napi Hírek, 1928. augusztus/1

1928-08-11 [0184]

/-/ Prága, augusztus 11. Az 8 Uhr Abendblatt tudósitója beszélgetést folytatott dr. Behounekkel, aki nyilatkozott élményeiről a vörös sátorban. Elmondotta, hogyan mentette meg Lundborg svéd kapitány Nobilét és elöa dt,a Lundborg máso dik rosszul sikerült repülőutját is, amikor Lundborgl egy t há­tig volt kénytelen a vörös sátorban levő csoporttal maradni. Behounek'a többi között" elmondotta, hogy Lundborg: , amikor a csoporthoz vetődött csak nehezen tudott beletörődni az adott viszonyokba. Lundborg oly izgatottam viselkedett, hogy a többiek elhatározták, hogy ujabb mentési kis ér le t] ­nél elsőnek őt vitetik el. Lundborg . kapitány skandináv lapokban állást foglalt Behouneknek e nyilatkozata ellen és határozottan tiltakozott az el­len, mintha kevésbbé.bajtársiasan viselkedett volna, mint a többiek. Behounek tanár ma az egyik prágai estilapban válaszol Lundborg támadásaira, Nyilatkozatában elmondja, hogy Lundborg. visszatérése után • megjelent cikken maga is beismerte, hogy a jégen idegösszeomláét kapott. Az sem felel meg a tényeknek, hogy Lundborg vagy Schyberg kezében lett volna a döntés „•. " ', hogy kit mentsenek meg elsőnekTl' kizárólag Viglieri, a csoport vezetője, dönthetett, annál is inkább, mert akkoriban egy finn repülőgép érkezését is várták. Viglieri elrendelte,, hogy még abban az esetben is, na ez a repülőgép előbb érkezik, mint a svéd, minden körül­mények között Lundborghpt kell elsőnek megmentemi, Behouneknek ezt ez állitá­sát olasz bajtársai bizonyára meg fogják erősitem. Lundborg/ azonban az adataiban rejlő ellentmondások következtében maga is oka volt annak, hogy a finn repülőgép nem érkezett meg./MT T ./ "J'év-rp^ London, augusztus 11./Reuter./ Bridgeman, az admiralitás első lordja, Hellyfieldben /Torkshire/ folytatott beszélget ás ében azt mondotta, hogy semmi alapja sincs annak a nirnek, amely szerint a singaporei flotta bá­zisra vonatkozó szerződést a Ke llogg-paktum küszöbönálló aláírására való tekintettel felfüggesztették. Anglia - mondotta Bridgeman - a leszerelés terén sokkal többet tett, mint bármely más nemzet, azonban ahoz , hogy élhes­sen, fenn kell tartania a tengerek szabadságát. A Kellogg-ja vaslat csak" más formája annak, amit Nagybritannia egy évvel ezelőtt Genfben indítványozott. CM Ti) N e w y o r k, augusztus 11. /Reuter./ A stamfordi /Kalifornia/ egyetem stadionjában Hoover államtitkár beszédet mondott, amelyben be­jelentette, hogy hajlandó az elnökfté w jelölést elfogadni. Ismételten hangsúlyozta, hogy e-llene van a prohibiciós törvény visszavonásának, vagy a jelenlegi tilalmi rendszer megváltoztatásának. Ezután kifejtette a vám­tarifa emelésére vonatkozó programiát 5 A vámtarifának a mezőgazdaság ré­szére ugyanazt a védelmet kell biztosítania, mint a többi foglalkozási ág szamára. Ezután rövid áttekintést adott a külügyi politikáról, de sem az adósságok kérdéséről, sem a Ke llogg-paktumról nem emlékez~tt meg különsseb ­ben. A külpolitika célja a béke és a nemzeti védelemnek megfelelő iienge részét fenntartása lesz.A most érvényes bevándorlási törvényt meg kell változtat­ni, hogy a családfenntartók helyzetét megkönnyítsék.'^Meg kell szüntetni azt a rendszert, amely a bevándorlók arányszámát az egyes országok sze­rint állapit ja meg./MT T ./

Next

/
Oldalképek
Tartalom