Napi Hírek, 1928. augusztus/1
1928-08-10 [0184]
^Hódmezővásárhely , augusztus 113. Hódmezővásárhely városa augusztus 12-étől szeptember 5-éig a jubileumoknak. kiállításoknak és kongresszusoknak egész sorát rendezi. Augusztus 12-en nyilik meg három épületben a kézműipari és tanoncmunka kiállítás. A kiállítás* augusztus 21-éig marad nyitva. 16-án tartják az ipartestület székházában az országos vendéglőskongresszust ,mig 20-án a hódmezővásárhelyi iparos daloskör ünnepli húsz éves fennállásának évfordulóját. A jubiláris dalosünnepségre Budapestről, Szegedről Debrecenből és több más vidéki városból mintegy husz dalárda jelentette be részvételét körülbelül 2000 dalossal. Augusztus .30-án kezdődik az -Országos Református Lelkészegyesület ötnapos konferenciája és nagygyűlése. A kongresszuson résztvesz az egész refotmátus püspöki kar és mintegy hatszáz lelkész, közöttük néhányba megszállott területekről is. Szeptember 2-án a nagytemplomban Ravasz László püspök•prédikál, Szabolcska Mihály pedig néhány vallásos költeményét adja elő. - Az eredetileg augusztus 20-ara tervezett országos kereskedői kongresszust szeptember első napjaiban tartják meg Hódmezővásárhelyen. /MTI/ p § B á r i s , augusztus 10. /Magyar távirati Iroda./ Az Information jelenti Londonból, hogy az angol kormány a Kellog egyezmény aláirása utáni időre halasztotta a singapuii flottabázis épiteséré vonatkozó szerződés jóváhagyását. Az angol közvélemény mindig kedvezőtlenül fogadta .e flottabázis építését, amely tízmillió fontba kerülne és * 1937-re készülne el. A Daily News szerint a kormánynak ezt az elhalasztó intézkedését ugy lehet magyarázni, hogy a kormány az építést végképen félbe kívánja hagyni. íz egész világ, de különösen Amerika és Japán ugy tekintenék ezt-- irja a lap - mint Ingliának a béke erdekében tett nagylelkű gesztusát . p. § B á r i s , augusztus 10. /Magyar ^ávirati Iroda./ Az Intran*" sigeant jelenti hogy holnap nyilik meg a sorbonnei nagy amphitheatrumbari az egyetemi hallgatok nemzetközi szövetségének tizedik kongresszusa. A kongresszus védnöke Doumergue,a köztársaság elnöke. Negyven nemzet diáksága vesz részt delegátusai utján a kongresszuson, amely augusztus 24-éig tart s_amelyen^megbeszelik^az egyetemi ifjúságot érintő valamennyi nemzetközi diákszocriális problémát, valamint a szellemi közeledést és együttműködést érintő kérdéseket. p § P á r i.s^, augusztus 10. /Magyar Távirati Iroda./ A Rumeur ugy értesül, hogy a jövő parlamenti ülésszak elején a kamara jelenlegi elnökét Bernando Bouisont szenátornak választják meg e mint ilyen a szenátus jelenlegi elnökének Baul Doumernek helyét foglalja el.