Napi Hírek, 1928. augusztus/1
1928-08-09 [0184]
x Be 1 g r á d, augusztus 9,/Bécsi Távirati Ir^da./ Politikai körökben az érdeklődés arra a kérdésre összpontosul, milyen következményekkel jár a belpolitika további alakulásában Radics István halála. Általában abban reménykednek, hogy a véres áldozatok a nép felelős vezetőit arra fogják birni, h^gy véget vessenek a féktelen pártharcoknak s minden befolyásukat a szertelenül izgatott tömegek lecsillapítására használják fel. A hcrvát parasztpárt vezetősége ebben az irányban már megtette az első lépést, amennyiben a horvát néphez intézett mai kiáltványban az elhunyt nagy vezér dicsoitése után felszólítja a horvát nép tömegeit, tömör sorokban tartsanak össze és a legnagyobb megpróbáltatás napján őrizzék meg a teljes nyugalmat és békességet, mert^igy adják meg a legnagyobb tiszteletet Radics emiekének. Annál nagyobb sajnálkozással fogadják^a horvát parasztpárt vezetőségének azt az elhatározását, hogy sem a belgrádi hivatalos részvétnyilvánitásókat nem fogadja el, sem Rádiósnak államköltségen való eltemetését nem engedi meg. Árra számítanak mégis x hogy Zágrábban, ha majd a nagy halott elvesztésén érzett fájdalom némiképp enyhülni fog, az a belátás kerekedik felül, hegy megértés csak kölcsönös előzékenységgel érhető el. A hivatalos^részvétnyilatkozatek visszautasítása következtében a temetésen sem a kormány tagjai, sem a kormánypártokhoz tartozó képviselők nem vesznek részt, /MTI./ Bécs, augusztus 9./Magyar Távirati Iroda./ Cppavári Nickl Vilmos nyug.altábornagy 79 éves korában meghalt.^Az elhunyt magyar ezredeknél szolgált ^és a világháború kitörésekor reaktiváltatta magát. Oppavári Nickl Alfréd dr.m.kir* követségi tanácsos az elhunytban édesatyjat gyászolja. Bécs, augusztus 9./Bécsi Távirati Iroda./ Péter külügyi főtitkár ma délelőtt t felkereste Auriti ^lasz követet s az F 14 tengeralattjáró naszád katasztrófája alkalmából kifejezte a szövetségi kancellár és a szövetségi kormány részvétét./MTI./ • Brüsszel, augusztus 9./Havas./ A szocialista munkásinternacionálé mai ülésén Juhász felolvasta a jelentést a szocialista asszonyok multheti nemzetközi kenferenciájárói és elfogadásra ajánlotta annak határozatát. Hilquit elnök kijelentette, hogy a kongresszus tudomásul veszi a határozatot. (Hí?) ü :: Genf, augusztus 9./Wolff./ Az angol^külügyi hivatal augusztus 4.-én másolatban megküldte a népszövetség főtitkárságának azt a két jegyzéket, amelyeket Chamberlain május 19.-én Ss július 18,-an^a Kellogg^szjrzoüés megkötésére vonatkozó javaslatokra [a washi ngtoni J^o r mánj&j3z7 válaszul/ küldő11. A kísérőlevél kifejti, hegy ez alepes az angoPT^kitlügyminiszter megbízásából történik^s azután hozzáteszi, hogy az angol kormány az amerikai^javaslatok megvizsgálásakor a legnagyobb gondot fordította annak tisztázására, hogy a Kellogg-paktum elfogadása és a népszövetségi paktumban foglalt kötelességek közt semmiféle ellentét nincs. A külügyi hivatal rövid kísérő^levele végül arra utal, hogy a kérdés a népszövetség minden tagjának'általános érdeklődésére számíthat s ezért kéri, hogy a mellékelt két jegyzéket másolatban küldjék meg nekik. /MTI./ Ww w' JJn íf fitf iifc mi ni il *