Napi Hírek, 1928. július/2

1928-07-27 [0183]

§ B u k a r e s t, iulius ^jtalicep'vise lohSz a mai délelőtti ülésen megszavazta a lei-staMlizálásTges a kölcsön előkészítésére vonatkozó két törvényjavaslatot, továbbá ratifikálta 1./a háborús adósságok tárgyá­ban Franciaországgal kötött egyezményt, 2./a kötvénytulajdonosokkal kötött megállapodást, továbbá 3./a londoni tőzsdével létrejött egyezményt. Az általános vitában__felszólaltak: az Avarescu-párt részéről^ Papacostea tábornok, a magyar párt részéről báró Jósika, a német párt ré­szerői Roth. Papacostea helyeselte a stabilizálást és kijelentette, hogy azt .-Avarescu tábornok is végrehajtotta volna már a mult évben, ha nem ütközött volna bele ugyanazoknak az ellenzéki magatartásába, akik ma is ellenzéki álláspontra helyezkednek a kormány törekvésével szemben. A kisebbségi pártok két képviselője szintén annak az óhajnak' adott kifejezést x uajha minél előbb'megvalósítanák a lei stabilizálását, amire olyan sürgős szükség van az egész ország közgazdasági élete szempontjá­ból. ' Bratianu miniszterelnök hosszabb beszédben, amelyet nagy tetszéssé fogadtak, kifejtette a kormány pénzügyi és valutáris politikáját. Felsorol­ta azokat az okokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy hozzáfogjanak a tör­vényes stabilizálásahoz, mielőtt nem biztositottak a koltségbetés egyensú­lyát, nem szabályozták a háború gazdasági és pénzügyi felszámolásából szár­mazó kérdéseket és nem érték el eme rendszabályok alapján a tényleges stabi­lizálást . A szenátus ma délután tárgyalja a képviselőház által megszava­zott törvényjavaslatokat. Minden valószínűség szerint a parlament rendkivüli ülésszaka már holnap véget ér. /MTI/ § Bukarest, julius 27./0rient Radio/ A lei stabilizálására vonatkozó vita folyamán a ' képviselőház mai délelőtti ülésén a kisebbségi szónokok szóvátették a kisebbségekkel szemben követett politi­kát . • . Bratianu miniszterelnök e felszólalásokra válaszolva kijelentette, hogyha kormány nevében nyilatkozik, amikor közli a Házzal, hogy tiszteletben fogják tartani azokat az Ígéretekéi .amelyeket a mult ősszel a Kisebbségek képviselőinek tettek. . - Alkalmaztuk és alkalmazni fogjuk --"mondotta - azokat az alap­elveket, amelyek a szerződésekben foglaltatnak. A román államnak világos politikát kell követnie a kisebbségi kérdésben, olyan politikát, amely nem le­het az egyes politikai pártok közti egymásra licitálás politikája. Biztosíta­ni kívánjuk'valamennyi nemzetig valamennyi felekezet számára a normális élet lehetőségét. A'parlament Gseg^ rendes ülésszakának megkezdésekor mi le­szünk az elsők, akik ezt a kérdést fel fogjuk vetni. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom