Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-19 [0181]
Paris, junius 19./Wolff/ Dcumergue köztársasági elnök jelenlétében a versaillesi nemzetgyűlés üléstermében na délelőtt nyitották meg az interparlamentáris unió konferenciáját, amelyen harminc nemzet képviselői vesznek részt. Bokahovs^ki kereskedelemügyi miniszter rámutatott arro, hogy fontoc gazdaságai probléma van az értekezlet napirendj én,amely különös figyelmet erdemei; ez a vámtarifák kérdése, a vámsorempó megszüntetésének problémába, ULtánobáró Descamps-David /Belgium/, az unió elnöke jelentette be, hogy mig az 1924-iki értekezleten hat országos csoport vett részt, az 1927-iki értekezleten a csoportok száma már negyven. A francia csoport nevében a csoport elnöke, Landry képviselő üdvözölte a megjelent delegációkat. /MTI/ § B u k ar e s t, junius 19. A pénzügyminisztérium adóstatisztikája szerint Romániában az egyeamsadók az 1924.evi 3.599 millióval szemben 1925-bon 2,4 fc-kalj vagyis 88 millióval, 1926-ban pedig további 2 f^-kal, vagyis 114 millióval^növekedtek. A részadatok összchasonlitásából kiderül, hogy az adónövekedés nem az ókirályságot terhelte, ahol az adóösszeg csökkent, hanem az úgynevezett csatolt tartományokat s ezek közt is legerősebben Erdélyt. .Erdély területén is feltűnő aránytalanságot mutat az adónövekedés megoszlása, mert a minisztérium adatai szerint a három legtisztább magyar varmegye, Csik, Háromszék és Udvarhely adózási arányszáma mutatja a legnagyobb emelkedést. Csikmegyében ugyanis két év alatt az adóemelkedés 19.7 fo-oi. Háromszékben 23.9 %-ot és üdvarhelymegyében 15 f 0-ot tesz ki. Miután a földreform, illetve a kisajátítások következtében a magyar bifctokososztály e három megyében alaposan elszegényedett, főleg az iparos—és kereskedőosztályt sújtotta ez az adótöbblet,amely a három székely megyében két esztendő alatt összegezve 21,6 ^emelkedést tüntet fel más erdélyi megyék adóemelési arányszámával szemben. Még ennél is szembeötlőbb az egyenlőtlen elbánás a magyar kisebbség megadóztatása terén az úgynevezett globális, összjövedelme adónál •ahol az 1924-26,években az emelés összege az egész országra kiterjedően 3Í.3 f, volt; ebből a felemelt hányadból azonban az ókirályfra mindössze 28.4 % esett, Erdélyben 72 %-os volt az emelés. Specializálva még ez a szám is eltörpül a három színtiszta magyar vármegye adatai mellett, mert Csikmegyében 1925-ben 76 fo-kal, Háromszékben 43 r ?.926-ban további 67, vagyis két év alatt 110 ^-kal, Udvarhelymegyében pedig 1925-ben 32. majd 1926-ban ujabb 54.5, vagyis két év alatt 86.5 %-kal emelkedett ez az adónem? AlTI/ • § T eme s v ár, junius 19. A bánsági német-sváb néptanács /Banoter doutsck-afwábischer Volksrat/ legutóbb tartott intézőbizottsági ülésén a sváb kisebbségi iskolasérelmek ügyében • térje delmes tiltakozó határozatot hozott. A tiltakozás a Banater Deutsche Zeitung szerint a következő sérelmeket öleli fel: P&ft/ A némut iskolák állami óvodáira rz állami tanügyi hatóságok rákényszerítik a román nyelvet.^A német óvodáknak egyházközségek, avagy egyesületek" altal leendő létesítését a Bánságban hatóságok tervszerűen megakadályozzák. A vegyesajku községekben, jóllehet a német tanulók száma meghaladja a törvényben előirt létszámot, az állami iskoláknál még sem vezetik be a párhuzamos nemet osatalyokat- és az e tárgyban tett különböző intervenciók teljesen eredménytelenek maradtak. /Folytatása következik/