Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-25 [0181]
§ S ze g e d,junius 25. A Szegedi Luther Szövetség Fichtner Sándor zeneigazgató, országosan ismert zeneszerző huszonötéves zeneszerzői működésének megünneplésére vasárnap délután az evangélikus templomban jól sikerült, nivos ünnepélyt rendezett. Az ünnepségen ftfleg Fichtner szerzeményeit adták elő, Pazar Béla pedig a jubiláns" egyházi zeneszerzői működéséről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Az ünnepségen, mely a Himnusz hangjaival ért véget, a református énekkar működött közre./MTI./ § £ ge r, junius 25, Vasárnap délelőtt kápolna község vásárterén vármegyei lókiállitást, lódijázást, fogatdijazást, szekér- es leventelóversenyt rendezett a Hevesvár megyei Gazdasági Egyesület. A kiállítás megnyitásán jj^egjelent dr. Hedry Lőrinc hevesraegyei 5őisnán, Okolicsányi Imre alispán, Apponyi György gróf. „olymossy Jenő báró, Eorhy György, Graefl Jenő, Gosztony Andor, Győrffy Kálmán, Fáy Viktor földbirtokosok, lerzeviczy Zsigmond, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági kamara igazgatója, Perlaky Elemér egri érseki joszágigazga ó. A földmivelésügyi minisztériumot Ider István m. kir. lótenyésztési főfelügyelő, a honvédelmi minisztériumot Mihályi Kálmán # m.kir. ezredes, alközponti lóvásárlóbizottság elnöke, képviselték. Első dijat nyertek: Szabó Imre füzesabonyi kisgazda négyéves Iába nevü kancája, Szabó ^nok besenyőtelki gazda Tündér nevü háromeves kancacsikója, Bozsik Zsig'Ond/Besenyőtelek/Remény nevü kétéves kancacsikója, és Gulyás János tarnaszentmiklósi gazda Sári nevü csikója. A szekérversenyben /10 kilométer/ elsó lett karanghv Imre/Besenyőtelek/28 perces idővel. A leyenételóversenyen Márton György/Aldebrő/ nyerte az első dijat. A lód íjazásnál a honvédelmi miniszter nagy diját Juhász János zaránki kisgazda kapta, mint legjobb katonalctonésztő./MTI./ § Lisszabo n, junius 24. /Havas./ Matuska Péter dr. , az^'- magyar ügyvivő, bemutatta regbizóleveiét./MTI./ § A debreceni m.kir. középiskolai tanárképző intézet elnöksége pályázatot hirdet a debreceni m.kir. egyetem Tisza István internátusaban és a Menza Akadémikán az 1926/29. tanévben öt ingyenes helyre férfihallgat ók számára. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címzett kéréshez mellékelni kell 1./ a leckekönyv, illetve érettségi bizonyítvány hiteles másolatát. 2./ a szülők társadalmi állását és vagyoni helyzetét részletesen ismertető egy éven belül kiállított hatos* gi bizonyítványt, A bélyeg telén kérések július 20-áig a debreceni m.kir, középiskolai tanárképző intézet elnökségéhez nyújtandók be./lTI./ § S o p r o n,junius 23. Sopronvármegye közigazgatási bizottsága a hó elején feliratilag üdvözölte Mayer János földmivo lesügyi minisztert a. korszerű modern^ uj állategészség ügyi törvény megalkotásáért. A miniszter most vitéz Simon Elemér főispánhoz a következő táviratot intézte: A vármegye közigazgatási bizottságának az uj állategészségügyi törvény kapcsán Méltóságod által hozzám juttatott köszönetét őszinte örömmel fogedtam. Biztosítom Méltóságodat, hogy az állategészségügy továbbfejlesztése érdekében magam / részéről ezután is mind ént el fogok követni ./ T 'TI,/