Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-22 [0181]
/A külügyi bizottság ülésének y. folytatása./ Teleki Tibor gráf nézete szerint az agrárperek ügyében jogi álláspontunk érvényesítése mellett, amelynek érdekében gróf Apponyi Albert az egész ország háláját kiérdemlő munkájával minden lehetőt megtesz, fel kel lene hivni a külföld igyelmét azokra az igazságtalanságokra, főleg az igazságtalanságok kiáltó eseteire, amelyekben magyar állampolgárok egész vagyona esett áldozatul a kisantant államok jogtalan eljárásának. Lakatos Gyula hangoztatta, hogy a külföldi közvélemény becsületes felvilágositásának munkájában nem maradunk hátra. Román részről azonban a hatalmak politikai c soüorto sulásáboÖ e^onvökct használják fel. ^bben rejlik küzdelmünk egyenlőtlensége. A tanács elnökének ama kijelentése ellen, melyet most román részről ki szeretnének használni, a kormánynak megfelelő módon fel kellene lépnie. Semmiképen sem volna szabad elposványisitani engodni az ügyet és nézete szerint a kérdésre szeptemberben a tanács előtt feltétlenül vissza kell térni. A felszólalások során felvetett konkrét kérdésekre a külügvminniszter válaszolt. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Az ules ket óra után ért véget.