Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-22 [0181]
/ A képviselőház külügyi bizottsága ölső folytatása./ az ügy tárgyalása most már végleg befejeződött azzal, hegy a magyar kormány nem fogadta el a tanács ajánlatát, amelyhez egyébként a tanács tagjai közül is többen csak fenntartással járultak hozzá. || — Bármilyen szívóssággal akarták is román részről átvinni a köztudatba eztja beállitást, törekvésük ' 1 kudarccal járt, mert hiszen a tanács azóta ismételten foglalkozott a döntőbirósági kenfliktus ügyével, amelyr nek megoldását nem is hárithatja el magától anélkül, hogy ezzel ne sértené meg súlyosan azokat az alape/vekeir~, amelyeken a nemzetek szövetsége épül. A tanács határozatainak értelmezésénél egyedül és kizárólag a határozatból lehet kiindulni. Az, ami nincsen kifejezetten kijelentve a határozatban, utólagos magyarázatokkal nem • ' be annak tartalmába. A tanácsi határozat szempontjából teljességgel közömbös az az enigmatikus kijelentés is,ami' • a tanács legutóbbi elnöke a döntőbirósági konfliktussal foglalkozó tanácsülés végén tett, : n..rt hiszen nem a tanácselnök, han^m a tarács határoz. Az elnöki kijelentés, amelyet romám részről most a határosat értelmezésére fel xk kivannak használni, ugy hangzott el, hogy gróf Aep»nyi. Albertnek és másoknak már nem volt módjukban, hogy erre a kijelentésekre vonatkozóé észrevételeiket aztnnal megtehessék, ^ir^-yl 4$y-)