Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-20 [0181]
B uk.a r e s t , junius 20./Bécsi Távirati Iroda/ Benes cseh külügyminiszter egy beszélgetés során kijelentette, hogy a kisantant ezidoi értekezlete foglalkozni fog többi között esetleg a kisantant gazdasági rendszerének kibővítésével, sras ami a kisantant politikai megszilárdulásának erősitését"célozná. Ez a gazdasági rendszer, amelyet középeurópai szellemben lehetne kiszélesbtiteni, azt a célt követné, hogy" elsősorban egymással összefüggő kereskedelmi szerződések megteremtésével Középeurópa államait szoros gazdasági kapcsolatban tömöritenék. Ennek a kapcsolatnak nem lenne semmiféle politikai jellege. Ebbe a rendszerbe első helyen Ausztriát lehetne bevonni, amely máris kitűnő viszonyban áll Csehországgal. Ennek a közápeurópai gazdasági tömörülésnek alapelve az lenne, hogy a xM tömörülésben résztvevő valamennyi állam megőrizné szuverenitását és emellett egyenlő jogosultsággal rendelkeznek. Ezzel szemben nem jöhet szóbaaz, hogy a kisantant államszövetségét politikai értelemben kiterjesszék. A kisantant államai a közös érdekekre vonatkozó lekötöttség mellett teljes cselekvési szabadságot élveznek küloolitikai téren is, azonban az egymáshoz láncolói közös érdekek lenét őségé annál" csekélyebb, minél több állam tartozik a szövetséghez. A kisantant szándékai_ás tervei a fennálló politikai rendszer integrális fenntartására szorítkoznak, emellett bizonyos gazdasági rendszer létesítését célozzák, amely megszabott keretek'között mozogna. Az utóbbinak megteremtése a lehetőségekhez igazodnék./" T Tl/ N e w y o r k, j uniusix20./Reuter/ A Journal of Commerce washingtoni levelezője Hooverhez közelálló helyről azt az értesülést kapta, hogy a republikánus jelöltnek eltökélt szándéka, hogy a külpolitikában pontosan igazodik annak a megalapozásnak az irányelveihez,, amelynek megteremtésében maga is közreműködött. Hoovert a newyorki' nagybankok óhaja ellenére jelölték* ezek nincsenek megelégedve azzal, hogy Boover kereken ellenzi a hadiadósságok revízióját és helytelenítíBazt hogy külföldi államoknak kölcsönöket nyújtsanak. A ,:r all Street az utolsó pillanatban - akarva- nem akarva - kénytelen volt a Boover melletti tüntetéshez csatlakozni, anélkül azonban, hogy a jelölt b armino Ígéretet tett volna a nemzetközi bankároknak. A. nemzetközi pénzpolitikának a jövőben felmerülő kérdéseit Boover - aki quaker létére meggyőződéses békebarát -_mindig abból a szempontból fogja megvizsgálni, vájjon nem_ fogja-e az ilyen kérdésekben tanusitott engedek ; eneáge az európai militarizmust erősíteni, ahelyett, hogy elsősorban a gazdasági talpraállást mozdítaná elő./ T Tl/ § B u k a r e st, junius 20. A Dimineata mai számában nyilatkozat jelent meg, amelyet állítólag Jenes cseh külügyminiszter tett a lapmunkatársa előtt. Az Orient Radiot felhatalmaztak annak kijelentésére, hogy Benes miniszter nem tette meg azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a Bimineata neki tulajdonit és hogy általánosságban nem tett nyilatkozatot senki számára sem./MTl/ Paris, juni^us 20./Havas/ A nemzetközi kereskedelmi értekezlet megnyitása alkalmával Bokanowski kereskedelemügyi-miniszter kijelentette, hogy az értekezlet munkaprogramján, többi között szerepel a vámtarifa kérdése, továbbá a gazdasági nacionalizmus problémája. A gazdasági nacionalizmus meggátolja az üzleti tevékenység normális fellendülését. Megelégedéssel állapította meg, hogy a múltban elhangzott segélykiáltások utan most némi lassúbbodás mutatkozik a tarifák emelésében. Franciaország a legutóbbi szerződésekben ismét érvényesítette a legtöbb kedvezmény elvét. Kijelentette végül, hogy a nagygyűlés indítványait beható tanulmány tárgyává fogják tenni./MTl/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR — k K. szekció