Napi Hírek, 1928. május/2

1928-05-16 [0179]

§ Az állami gyermekmenhelyek igazgató-főorvosai és gondnokai május 16-án délelőtt tartották meg évi országos értekezletüket a ; budapesti állami gyermekmenhely tanácstermében, Pettkó-Szardtner AJadár h. államtit­kár, a népjóléti minisztérium gyermekvédelmi és hadiárvagondozási ügyoss­. tálya főnökének elnöklétével. Bevezető beszédében átadja Vass József miniszternek szívélyes üdvözletét, majd kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elnöklő osztályfő­nök azokról a nagy emberbaráti érzéstől áthatott, melegszivü férfiakról^ Széli Kálmán egykori miniszterelnökünkről és hasznos tevékenységű segítő­társáról, Szalárdy Kór doktorról, akinek neve egyet jelent a magyar állami gyermekvédelem megszületésével, a magyar állami gyermekvédelemmel. Széli Kálmán iktatta törvénybe azokat a nagyjelentőségű rendel kezeseket, melyek az állami gyermekmenhelyek felállítása felől intézkednek, és amelyek kimondiják, hogy az elhagyott, á f alált gyermeknek joga van az állami gondozásra. Messze világító fáklyaként világítottak be ezek a szociális rendelkezések akkoriban - huszonöt évvel ezelőtt - az egész kontinensen, az egész világon az emberszeretetnek még nagyrészt kulturálatlan mezőire. Ah. államtitkár felszólítására az összes jelenvoltak felál­lással hódoltak a két nagy fárfiu emlékének. Megemlékezett ezután Pettkó-Szandtner a jubilánsokról: Széli Imre^egészségügyi főtanácsos, igazgató-főorvosról és Fogel László gond­nokról akik'huszonöt éve szolgálják igaz odaadással a gyermekvédelmet,^ megszületésének kezdetétől fog^a és köszöntette Ruffy Fal ny. államtitkárt a gyermekvédelem mentorát, érdemes régi munkását, aki a régiek közül egye­dül van még életben. Végül üdvözölte Cse esnyés József, Gobbi Gyula és .gressi La­jos igazgatófőorvos, egészségügyi fotanácsosokat, akik közel egy negyedszá­zad óta^állanak gyermekmenhelyeik élén, mindenkor áldozatos tevékenység kifejtésével. "A nagy és nevezetes jubileumot" - úgymond az elnökié h. állam­titkár - "nem akartuk hangos, fényes, diszes ünnepséggel megülni, nern^ta­láltuk ezt helyesnek nemzeti nagy szerencsétlenségünkre, de a kötelező ta­karékosságra tekintettel sem. Az ünnepély helyett'egy külsejére diszesj tartalmára nézve pedig igen értékes emlékkönyvet adtunk ki, mellyel a je­lentős évfordulót tartósan emlékezetessé tettük." Szután Ismertette Pettko-Szandtner a gyermekvédelem terén tör* tént fejlődést és a jövőbeli tennivalókat. Megemlítette, # hogy a Miskolcon épülő uj gyermekmenhely előreláthatólag^július hó folyamán elkészül és ugyanakkor fogják rendeltetésének átadni. Előadta, hogy Kisújszálláson a aunz és Társa cégtol megszer­zett kertes épületcsoportban uj gyógypedagógiai intézet létesül gyengeel­méjü, képezhető fiúgyermekek számara, amely szeptemberben nyilik meg. A. hasonló rendeltetésű gyulai intézetben ezzel a coeducatio meg fog szűnni és ott csak leányokat fognak ezután nevelni. Mig Budatétényben és Sze­geden a helyrehozhatatlan testi nyomorúságban szenvedő, továbbá a 7 eyen m aluli, képezhető idióta, valamint'a teljesen képezhetetlen gyermekmenhely1 gyermekek számára két intézet is van keletkezőben. /"Pnlvtntásn köVfitkfi7,i k . /

Next

/
Oldalképek
Tartalom