Napi Hírek, 1928. május/2

1928-05-24 [0179]

§ Á budapesti királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem Ta­nácsa május 21-én tartott ülésében foglalkozott Pietro Fedele római egyetemi tanár és jelenleg olasz kultuszminiszter tiszteletbeli bölcsé­szetdoktorrá történt megválasztására vonatkozó tanártestületi határozat­tal. Ebből az alkalomból Fedele miniszter az alábbi táviratot intézte az Egyetem Rektorához*" "' Durini di Monza gróf közli velem azt a megtisztelő választást, amelyben az egyetem bölcsészeti kara részesitett. A megbecsülés es rokon­szenv eme hizelgő bizonyitéka igen megtisztel, melyet különösen nagyra^ becsülök, mert ujabb bizonyitékat látom benne országaink hagyományos művelődési kapcsolatainak, kérem Magnificentiádat, jeles kartarsait és, a bölcsészettudományi kart, fogadják élénk hálámnak forró és őszinte ki* fejezett. FedeleV JMí] Lord Rothermere fia^ Esmond Harmsworth ma délben megláto­gatta a 1 űcsarnokban a Képzőművészeti Főikkcla kiállitását. Kíséreté­ben voltak többek közt Perényi Zsigmond báró, és Ward Price a Daily Mail 'szerkesztője. A Műcsarnok lépösőterrászán az.intézet tanári karának »s ifjúságának élén, Réti István, a főiskola rektora fogadta Harmsworthot. A rektor beszédében megköszönte a megtisztelő látogatást, utalt Rothermere lord nagy adományára, amelyet a tél folyamán a főiskola növendékei_számá­ra nyújtott és ezt ismételten megköszönve felkérte a vendéget, tekintse meg a kiállitást. A kiállitás megtekintése után Harmsworth ós kisércte,a Bajza­utcai Epreskertbe ment,' hogy a főiskola menzáját és az internátust meg­tekintse^? !) Innsbruck , május 24. /Bécsi Távirati Iroda./ Az Inns­brucker Nachrichten jelentése szerint Namesnik Károly obdachi /Stájeror­szág/ iskolaigazgató tervbevette, hogy az általa feltalált vizi-skm Innsbrucktól Passauig az Inn folyón halad le, innen pedig a Dunán megy továbbá Linzen át Bécsbe. Namesnik Innsbruckból pünkösd vasárnapján regi* gel 7 órakor indul. /I TI/ §Szarvas , május 24. A szarvasi öregdiákok Szövetségének kérelmé­re Ssar'Vas község képviselőtestülete a község egyik utcáját a főgimnázium hosszú időn át volt nagybecsű igazgató iáról, Penka Gyula utcának nevezte el. Benka Gyula szobrának június 2-án történő leleplezésére az ország minden részéből az iskolának sokszáz völt növendéke jelenéette be érkezé­sét .

Next

/
Oldalképek
Tartalom