Napi Hírek, 1928. május/1

1928-05-03 [0178]

§ ^ ^Belgrád, május 3. /Magyar Távirati Iroda/ Radics István néhány nappal ezelőtt tett nyilatkozatában a többi közt azt-állitotta, hogy a kölcsön nagyrészét katonai célokra akarják forditani. A pénzügy­minisztérium erélyes cáfolatot adott ki f mire Radics a magához hivott hirlap­irók előtt ma adott választ. Radics fenntartja azt az állitását, hogy a belgrád-«attarói vasút tisztán stratégiai vonal. Ennek épitése terv sze­rint hárpm és fél milliárdba kerül, de bizonyára kétszer annyi pénzt fog felemészteni. Igy - mondotta Radics - a kölcsön fele máris tisztán kaxo­nai, még pedig imaginárius katonai célra fogyott el, mert ez a vonal az épités nagy nehézségei miatt nem készülhet el az Olaszországgal és Ma­gyarországgal szemben fennálló feszültség kifejlődéséig. Az egész ország azt követeli, hogy a zágrábi vonalat kettős-vágányura épitsék ki, továb­bá épitsék fel a belgrád-tuzla-szarajevo-« spalatoi vonalat. Ez utóbbiról azonban szó sincs. Nagy aggályai vannak Radicsnak a dinár stabilizációjával szemben, ami körülbelül három milliárdot fog elnyelni, már pedig a dinár kurzusát nem lehet sem tör vényben, sem pedig idegen valuták vásárlásával biztosítani. A kölcsön proviziója 620 millió. Ha mindezeket összeszámítjuk, a nagy kölcsönből nem marad több mint 2 milliárd'. Ami a fegyverkezést illeti, szerinte az az Olaszországgal fennálló je­lenlegi viszonyok között jogosult, de ostobaság volna azt allitani, hogy^ ebben az irányban nem történik semmi, hiszen mindenki tudja ez ellenkező­jót. Mást jelent azonban a honvédelem és mást az úgynevezett katonai cél. Az előbbi nemzeti kötelesség, az utóbbi pedig egyet jelent a militarizmus— sál, A ^kölcsön proviziója igen magas; szerinte nem volna szabad negyecL-szá— zaléknál magasabbnak lennie, már pedig az négy, illetve öt és fél száza­1 ék. Ez rekord. A belpolitikára áttérve, állitja, hogy őt és pártját hivják a kormány­ba, mert nélkülök nincs kölcsön és megegyezés Olaszországgal. Ó$ azonban Qjj~ csak az ismert feltételek mellett hajlandók megtenni. A radikális pártnak nincs vezére és ilyen párt nem tarthatja kezében a pénzügyminiszteri tárcát sem . Nyilatkozatának végén rendkivül éles hangon beszélt a jugoszláv sajtó­ról, azt állitván, hogy a belgrádi lapok legnagyobb része kormánytámogatás­ban részesül. § A balatonmenti villatulaj donosok nagygyűlése. Ripka ere no főpolgármes­ter elnöklésével a somogyi, veszprémi és zalai partok Budapesten lakó villa­tulajdonosai május 25-én délután 1/2 7 órakor a régi képviselőházban /Fő­herceg öándor-utca 8,/ ülést tartanak,amelyen az augusztus 5-iki országos balatoni kultúrnép ünnepségein való részvételüket beszélik meg. A hatalmas és nagyarányú ünnepségek méreteit az ülésen hat előadó fogja ismertetmi, /Pro domo. Szives közlését kéri egyesületi érdekből Waliko^szky Károly igazgató./ :: n e'r i í n, május _s./Wciíí/ Az egyik késő^-esti berlini lap azt irja,hogy Dr. Rosenfeld Kürt német ' ' -.1 képviselő a porosz belügy­minisztertől felhatalmazást kapott annak kijelentésere Bécsben,hogy Kun Bélának német_területen történő átszállítása elé nem gördítenek akadályt. '.Mint a hivatalos porosz saitószclgálat közli,e hírbe/egyetlen szó sem igaz. RosenfelA képviselő Kun Béla letartóztatásáról vagy német te­rületen történő átszállításáról a ' porosz belügyminiszterrel sohasem tárgyalt./MTI/ ______ " ' . :: W a s h i n g t e n, május 3./Wolff / A Bremen-repülők ma az F.-13. jelzésű Junkers-repülőgépen Bcllingf ieldből elindultak Newycrkba. Bar az elindulás .a kora reggeli órákban történt ,a startnál megjelent a német követség személyzete , igen sek hírlapíró és fényképész.A gépet Kehi vezette, aki mielőtt- • "ewycrk felé vette utját.több kört irt le a Fehér Ház felett./Míl/ ORSZÁGOSLEVÉLTAR '

Next

/
Oldalképek
Tartalom